Verdes Béla: Éjjeli vihar
csak áltam ott és néztem a földet hogy ver el az eső mindent
182 cikk
csak áltam ott és néztem a földet hogy ver el az eső mindent
Néha lódul fáradt nyelve teste a bronz, bele remeg, s hangja száll, száll, messze szárnyal
Megerősödik a kontúr A sárga szín is lassan barnul
Kapuk nyitva, nincsen hinta Vasláncon függ minden ritka Teremtő képzelet
Az elveszített arcokat Melyek nélkül életem Csupán kudarc marad
A vakon bolyongó némaság Egy kényelmesen zárt léhaság
Gomb szakad fel a kabátra.
Ünneplést is csapnak van kadarka, móri Ki legtöbbet fogyaszt: Putnoki Friss Lóri
Sötét az éj - még nincs itt a reggel. Megtörten állok az ágya előtt...
Van egy utam, kicsit göröngyös, s néha feltöri a lábam
Az akarat Tehetetlen szolga
a tűz hajnalabban piroslott kivetett partjainál végtelent tapintott le az égről a víz maszkja sírt önmagát jelezte elítélt lángjaihoz
Álomágú villával kóstoltam az életet
Ilyen csendes este tán sohase volt. Alszik a város és pihen a táj
Sétál a hajnal a kerteken át, Kézenfogva - együtt. Tán senki se lát...
ahol látom még az árnyad, ahol kísértem magam, fojtón és hasztalan, ahol a szívem zuhatag
Én vagyok az, buta ember, ki mindig mást akar Kitárulkozik, megijed, és aztán mindent eltakar
Csend van. Ajtót nyit ránk a nyugalom. Milyen mellékes is most minden Milyen feledhetővé törpült
Nem, nem. Mért ez a tagadás? Lassan már az igen is elutasít.
A Napot betuszkoltam egy zsákba, koszos vizet löttyintettem az égre, és hallgatok.
Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.