Tétlenül takargatjuk tegnap fellobbant érzelmeink sugarát.
Elcsépelt közhelyek soraiba merülve feledünk. Íszonyú mert
sírunk is és nevetünk. Észre sem vesszük kimúlva meredünk.
Miért jő a nem lét? Ott nincs harmat se rét. Álkapcsa az
átélt sóhalyoknak s a dadogó hajnalok, mert rossz az ébredés.
Nem, nem. Mért ez a tagadás? Lassan már az igen is elutasít.
Íszonyatos keseregve élni, elevenen halva járni. Vagy mint egy
megtépázott bagoly alva lenni nappal s a sőtétség leple alatt
járni, hogy kerüld a fásult arcokat. Lemondó szavak, ürességtől
laposan kongó fejek s az elnem ért kegyek. Odúba bújtatott mámorok
s a tenger mely háborog. Neki se tetszik. Mert nekem se tetszik így.
Nem, nem. Mért ez a tagadás? Lassan már az igen is elutasít.
Tetszett a cikk?



