Baktai Faragó József: Méretkezünk
Nyakunk köré lasszót dob s leránt éjszakai ágyunkra az álom. Fölöttünk megrian, s mélyen megreped a csönd.
182 cikk
Nyakunk köré lasszót dob s leránt éjszakai ágyunkra az álom. Fölöttünk megrian, s mélyen megreped a csönd.
Jég-abroncsa átölel a télnek. Tetteim kezemben hordom, mint akik bátrak -
Húsvét múlt el éppen, a pirosló kedd szebb szerdát remélt s mégis csütörtököt mondott
Ez majdnem olyan, mint a hópehely. Van és nincs.
Ülünk ketten a magányban, Én itt töltöm időmet, Te szívem valamely zugában Gyújtogatsz...
csak zúdult áramlott a hó a hegytetőkről völgyek ölén leszaladt
betakartalak egész lelkemmel, hogy meg ne szökj tőlem
Akkor is, ha jobbról-balról osztják, ha róla már tudomást se vesznek; akkor is, ha rúgják, -kardlapozzák, ha Ő az, akit földhözszegeznek.
Amikor elfáradsz attól, hogy élsz és már valami másra van szükséged Amikor telihold van
Nehéz időkben ne hulljon a könnyem. Támaszt ne keressek
Nyiss ablakot Talán a Nap most rád ragyog
Ereszkedik le a Nap, feljött éjszaka hölgye már, beköszön: jó éjt kíván nekünk a földön a Hold-sugár
Ma olyan nyomasztó a hűtőházi tér mintha csak álmodná téli álmát
Hogyan volt, azt már én nem tudom, talán tüzet akartam rakni; talán kedvet éreztem, fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni.
Lett szeme egyre fátyolosabb, üvegesebb. Régi történetek megelevenedtek...
És a remekművet tartó Márványoszlopok megmozdulván Indulnak-e felém Összecsavarodni.
Van, aki nyitott ajtón kopogtat, és nem jajgat hogy: fáj a szívem...
Az örök megbocsátó, a soha nem haragvó. a szeretettől lángoló, az áldásokból ki nem fogyó.
Rájuk kacag az angyal, hunyorog, le is hervadnak mind a mosolyok.
Oly sokszor voltál naív mikor szerelmet reméltél, De ahányszor szerettél, annyiszor elestél, Nem leltél viszonzásra, Csak egy sovány kis szánalomra
Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.