Blasius: Ékszer...
Képzeletemben ékkőként ragyogsz, megformálnálak fehéraranyból.
1 028 cikk
Képzeletemben ékkőként ragyogsz, megformálnálak fehéraranyból.
Ha megkérdeznéd, hogy ki írta és rám vetnéd tekinteted, én csak a vállam vonogatnám, letagadnám az ihletet.
Barlang a hangja, belebújik, és meglapul mély rejtekén. Mit rejtek én?
Szégyellem magam, Hogy még, pont Téged nem énekeltelek meg Ha egyáltalán tudok ilyet Egy szó van: köszönöm
Úgy vagy jelen Hogy nem vagy sehol Bennem élsz Árnyékod átkarol
Másnap az asztal szélére tettem egy buta, csorba vázát. Az érintése szép emlékeket nyitott fel bennem
Mindenre csend ébred, Ezer csillag hullik, Nyugovóra térnek.
Az éjszaka blues-illata még itt ténfergett Sápadt simogatásra hullt egy falevél
Tenyerembe gyűjtöttem Pulzárok kékjét szemedből
Zizgő fátylad alatt
Egy szót se szólt...
beléd karcolnám mézízű hajnalom részeg hitét
Mint egy világnagy egyedüliség írjak talán csakazértis többet férjen meg bennem csend, düh, a tüskék nevessek mikor körülröhögnek
Megszökött előlem végleg ez az ősz. Ellopta lomb-szőnyegen rótt sétáinkat, egymásra nyíló világaink iker-tágulását, kérdőjelekkel tele lebegését
Azt remélem ez nem egy álom.
A mozdulatlanságba belebolydul a világ
Ha tűzbe ért a kéz, És ég még.
Élt egy öregúr, annak három gyermeke. Hogy ne legyen unalmas a mesém, most az egyszer a legidősebb és legbutább indult útnak közülük. Aki nem igazán törődött azzal hogy merre veti az útja, hogy valami hőstettet kellene…
hol csak a csalfák élnek és szépek de a tálcán kínált szív örök gyanús
magam mint egy fűszál elfújható vagyok
Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.