Mint egy világnagy egyedüliség
írjak talán csakazértis többet
férjen meg bennem csend, düh, a tüskék
nevessek mikor körülröhögnek
Maradjon továbbra is heppem
nem lehetek, csak sorsüldözött
égjen pofám, mint só a sebben
ha helyet kapok, a futottak még között
Tűrjem el: múzsámban csak harag van
repüljek, hogy fejem földbe szárnyalhasson
tudatosuljon köztiagyamban:
sántít minden sor, mint egy öregasszony
Járjak a piszkozattal faltól-falig
mint aki elhiszi: külvilág nincsen
ne is vitatkozzam, -vagy csak alig
ha kioktat pár, madárfejű kisisten
Higgyem talán: nem maradok csak gyom
utolsó csepp leszek, minden csapban
majd örüljek annak is: barackot nyom
fejemre kritikusom, ha bekattan
Nézzek az időbe: hogy hogy repül
folyjon szét az új vers, legyen fél flekk
hagyjam: valami rángat, rug belül
hogy valami azt sugja: ehhez nem értek
Ösztönöm, legyen végképp elveszett
versem ne legyen több, mint erkölcs és forma
és mocsok, az eposzi élvezet
ne is rohanjak, csak rogyjak a porba
Mint egy világnagy egyedüliség írjak talán csakazértis többet férjen meg bennem csend, düh, a tüskék nevessek mikor körülröhögnek
Tetszett a cikk?



