Kohut István: Függöny
Hódolatot hiú-magadnak már másoktól aratsz
1 028 cikk
Hódolatot hiú-magadnak már másoktól aratsz
Kedves, volt alakod örökre tűnt el sűrű, fekete ködben
Néha lódul fáradt nyelve teste a bronz, bele remeg, s hangja száll, száll, messze szárnyal
rám hulló ködömet Olykor sugaras sávokban üti át a nap
Reggel bölcsőm vagy
Megerősödik a kontúr A sárga szín is lassan barnul
Igényem van rá hogy tőlem legyen zsúfolt
toldozva az időt foltozva a hálót mit úgyis visz a csónak
Nem hiszed? Nem hiszem? Nem adod, el nem veszem...
Kapuk nyitva, nincsen hinta Vasláncon függ minden ritka Teremtő képzelet
Még fáj a csend, mi helyetted ölel...
Kiálltam a próbát, véget ért a nyár...
Víz visz fagyott habot.
Kiszállok a játékból, ne kérdje senki, mit akarok, csillagok nélkül mi vezetne tovább?
letörlöm tiszta széllel: ne fájjon.
bőrödre tíz piros félholddal - körmöm nyomával - felkerülnek nyugtalanságom rovásai.
a jelenben, amelynek már nem vagy része. Bezártalak a szívem egy apró rekeszébe,
Mint megrepedt meglepetések Ölelnek körül a pillanatok
Tisztult színekben kezed rajzolata Átdereng.
Megírod szánalmas kis leveled, szokásból jön, felvettből
Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.