Lajtai Gábor: A csakazértis okán
Tegnap hitemre bíbor alkony ült És hűs kaszával szegte kedvemet
182 cikk
Tegnap hitemre bíbor alkony ült És hűs kaszával szegte kedvemet
Édesdeden alszik a lelkiismeret, Vágyaid temetője a tested lett.
Lombok titkolták márványba vésett neved. Reményem élt: találkozunk!
Itt függ bennünk a kimondhatatlan éretten, súlyosan, mint dúsnedvű szőlőfürt.
A póznára úgy akassz, Hogy megérdemeljem azt.
Megint megfázott. Ablakfirka és kosz. Kilátástalanság...
Cigarettám füstjébe gubózva állok az erkélyen és az éjszakai égbolt kacéran adakozva kitárja felém kegyes ölét...
Nem egyszer, kétszer, Letért a jó útról, De erejében bízva, Nekivágott újból.
Benéztem egy kerítésen, Gyerekek játszadoztak.
Az elfojtott türelem szelíden átkarolja pici kezével a hatalmasat
most áttetszenek a ködön a hegyek a frissen kaszált lucerna illatában fürdik az ég harmat alól ébrednek a bálák, vagy könny ez? kezd tónust kapni a kék
Hűtlen? lehetsz magadhoz, de máshoz? azt soha! Okos? lehetsz tán olykor, de többször ostoba. Aztán azt veszed észre, hogy szitkozódsz, noha magadhoz nem a sorsod, magad vagy mostoha!
Majd ha kihullott kezembôl a toll, s már nem ír, ha majd nem fog a fekete ceruza, s nem kell a radír...
Éjben Járó, Fényben Szálló Bánat-űző, Lelkem Látó!
Márlila szoknyád, dideri Kökörcsin, mért bodorítja a szél szaporán? Ejnye te lány, kókadt, halovány, mért dideregsz így, szótlan-szakadatlan?
én is vagyok ami ők vágytam az azonosságra vágytam a nagyságra s most elúsznak a felhők
Összegömbölyödő légbuborék halom Egyszeri ismételhetetlen hatalom. Veszi át irányitását Rajtad, S rajtam körmét élesitve hallgat.
Túl vagy már Janus két arcán: síráson és nevetésen, Nem kell többet játszanod, csak díszlet vagy a temetésen.
Porhüvely vagyok Elhasznált töltény Száguldó halálban Feleszmélt örvény
Szökőkút permetez La Fontaine jut eszembe, csupán a név A víznek mindegy, visszahull magába
Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.