Kopré Zsolt: Szeretkezz, ne háborúzz
(Egy korszak tiszteletére) Mondd, minek harcolsz, Barátom?
142 cikk
(Egy korszak tiszteletére) Mondd, minek harcolsz, Barátom?
a párja mindenkit elvisz legalább egyszer a táncba
Semmi nem bír már meglátni a szem, ég hava, föld hava egymásba hullatott
Ködfüggöny zárja el a naplementét Víztükör valóságom ajtaján Szétszóródott üveggyöngyök gurulnak
A múlt kimúlt és rügy fakadt a fákra, Ledobtad végre téli gondruhád...
fenyőfák ágán újra tél bent összehúz gyertya lángja simít illesse csókkal anyáink szegélyét mosolya ívét követik a fák
Az őszi hold kacajra gyúl: lobot vet árva fákon; a lomb sikolt, avarba hull a rozsdabarna álom.
Hajamat kócolja, arcomba csap a szél, hajnalban botorkálva részegen sem szép az éj...
Feldőlt a fogas, amire imáimat akasztgattam
Talán ő sír ott s itt én zokogok egyedül A bánat ölelésében könnyeink megértenék egymást
Bizony nyolckor már sötét este van. Szél kószál a hűs cserjés alatt, Nedves levél hull le az avarra; S ábrándozik a hold aléltan.
Halott a táj, vízbe fúlva hallgat, S a víz alól nem integet Búcsúszót a Napnak. Halott a táj, egy tengerré vált, Néma tükrét nem hasítja csónak...
Sokan vannak kik érzik, hogy a küzdés maga.... Kevesebben, de rájönnek, hogy a cél a fontos maga.... S még kevesebben, kik értik, hogy nem csak önmagukért....
A világon millióan éltek, Akik este fáztak, nappal féltek. Ha segítséget kértek, Nem volt senki ha körülnéztek.
Felébredek reggel én egy pohár tejjel Kinézek a kertbe, álmos fura fejjel Megmosom az arcom, tiszta már a fejem Megmelegszik ott benn, a gyomromban a tejem
Kiömlik a légbe a vágy. Szinte tapad a bujaság. Felolvadt tekintet: mezetlen delej, elveszejt.
Roppan a hó a lábam alatt Nézem magam előtt a lábnyomokat. Mélyet, keskenyet, rövidet, széleset, Finoman rajzoltat és ami már szétesett.
egy-két éhező villamos kivilágított gyomra korog és akkor én én szemtelen pimasz és merész nem röstellek éjnek idején csak úgy izé mintha mittudomén
Annyi sok gondolat van a fejemben, Annyi sok éjszakát sírtam át keservesen. Nem engedem többet magamhoz a szerelmet...
Ez egy fényes homály, egy reggeli szürkület Az ébredő magány rámnéz és felnevet.
Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.