Lévai Csilla: Szép, szomorú Tél
Tájbadermedt fák, mint néma szobrok
142 cikk
Tájbadermedt fák, mint néma szobrok
dicsérlek hajnal, bár tudom ezer veszéllyel kopogtatsz és egyszer hiába keresel, Te síromnál állsz vörös szemekkel
Puha párnádra rátelepszik az éj. Szíved dobbanása a csend remegése.
Lassan kelt fel a nap azon a reggelen, Mintha ő is halni készült volna. Mégis, egész éjszaka nappal volt, Már harmadik éve.
Mit keresel az éjjeli asztalon
Nem akarom, hogy Napsugarunkat az aranyló Hold felfalja
Ablakba akasztom, megkopott szélhárfám
elhozza szívembe az elmúlhatatlant. Azt mondják - ez az elmúlás, ősz van! A fenét: jó összebújni a rövidülő nappalok egyre szürkülő pillanataiban.
kimosnád a látványt, ami újra-újra és újra kísért tündér léptű hölgyek vonulnak, káprázatos mese királynők átszelik a köznapok szennyezett utcáit, ha mozdulsz
tejem, vizem megiszom, felesemet melléje, aztán indulok.
Őszidőben - vérem langyosodó, vágyam lanyhuló - már nem fekszem a zizegő rozsdás avarba.
Aztán meg csak lombot hajtott körülöttünk a szemét
Zsibong ma rá az áprilisi lég - bordám alá szorulva ég.
Itt a vonatok furcsa sikolya hallgat És mozdul a gép a föld fémszínű hegein
Ezernyi fénycsók tapad az ablakon, S a múlt verõdik vissza az àrnyakon.
Nyurgul az árnyék
Madárdaltól csendesült Aranyban úszó ébredés hava
Kanyargós út szeli át az erdőt. A fák ágai szinte roskadoznak a hó súlyától, tömegétől.
Mert hallom Kéne valami
és a hajnal lépte házak közt kopog
Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.