Csendesen hömpölyög a lusta víz,
Szelíd még a folyó, medrében jól megfér;
Partján az élet is csendben foly',
A bú s bánat oda el nem ér.
Szántogat a paraszt, baktat az ekével,
A lova fejet hajt a szûz földnek,
Ketten így szelíden menének.
Amott füst száll fel, tüzelik az avart,
Öreg néni támasztja a vellát,
Avval piszkál oda, ha a parázs arrébb szalad.
Emerrébb legel a marha, mellette a gazda,
Ki, ha a jószág meg-megtéved,
Pálcájával szelíden arrébb hajtja.
Harang kongat a toronyban csendben,
Délidõben éhes gyomrot ebédre hív
S így is van ez rendben.
Idilli a táj, idilli az élet,
Mint folydogál a maga medrében,
Mellette folydogál a szelíd rettenet,
Mi mostan szunnyadoz még csendben.
De felgyúlt az ár habja,duzzadt menthetetlen',
Tomboló tajtékkal ront a gátnak
S az erõk az emberre fenekednek!
Vad õrület, száguld a víz,
Viszi a kitekert fát,viszi szakadatlan,
Õrülten acsarogva tombol s nyomul a gátnak,
Mintha átszakítván akarván rontani a világnak!
De a gát is csak satnya földhányás,
Játékszere a rablánctól szabadult Tiszának.
Vad moraj, õrült robaj, indul a föld,
Mit indul, már folyik is egyenest!
Eszement módján zubog a víz,
A luk nagyobbszik, a sár patakzik
S a mocskos habok rontanak az idill felé,
Nyomukban milliom jajszó hallatszik.
Félreverik a harangot, menekül a sok nép,
Szalad,ki merre lát, hagyja hátra mindenét,
Nem sajnálván, csak utólag sírván a jószágot.
Recseg a gerenda, nyögnek a falak,
Elmossa õket a szennyes ár robaja;
Állat fúl a vízbe, utlsókat rúg még,
Utolsókat béget, a kakas se nyekken többé,
Nincs már a napnak hû hírnöke,
Ki reggel õt köszöntné.
Elnyugszik a vad víz, elnyújtózik szépen,
Tükörré feszül a vad hab,
Szelíd színén döglött birka úszik éppen.
Amott a templom, derékig a vízben,
Némán hallgat a harang, csendben függ kötelén,
Elúszott a kongatója, ki meghúzza,
Így, ebéd idején.
Halott a táj, vízbe fúlva hallgat,
S a víz alól nem integet
Búcsúszót a Napnak.
Halott a táj, egy tengerré vált,
Néma tükrét nem hasítja csónak,
Fölötte a szél sem jár már, többé nem kiált;
Sehol egy szó, sehol egy jaj,
Mindenhol csak víz, csak víz
S mélyén csendben bújva,
Sötétben honolva, levében elázva,
Némán hallgat az örökös zsivaj.
Halott a táj, vízbe fúlva hallgat, S a víz alól nem integet Búcsúszót a Napnak. Halott a táj, egy tengerré vált, Néma tükrét nem hasítja csónak...
Tetszett a cikk?



