Ha már azt hitted nyertél, rájössz semmis vagy az életben,
És, hogy egy kést döftek bele szívedbe
Ha azt hiszed boldogabb nem lehetsz senkinél,
Rádöbbensz semmibb vagy egy porszemnél
Mondd mi kell, hogy rájöjj gyenge vagy az élethez,
Nincs semmi esélyed a sikerhez,
Ha ezt hiszed biztos elveszel,
Nem jutsz máshová csak a végzetbe
Elbukni vagy nyerni? Nem tudod eldönteni
Nem, mert nem tudsz mást csak elkeseredni,
Töprengeni az idők fogaskerei között,
Hogy vajon szívem meddig törött?
Sajnálod magad, mert mást úgysem tudsz,
Azt hiszed a menny helyet a pokolra jutsz,
Pedig tudod te is ez mind csak hamis képzelet,
S a te csillagod is ott ragyog az ég felett
Látom arcodat nem érted ezt az egészet,
De csak így lehet érdekes az életed,
Sírva akarsz fakadni látom szemedben,
De te döntöd el sorsod, ott van kezedben
Szerelmes voltál párszor, csalódtál mégis,
De tudod volt ezekben szép is,
Hisz ezekből jöttél rá hibáidra,
És elindultál magányodra
Oly sokszor voltál naív mikor szerelmet reméltél,
De ahányszor szerettél, annyiszor elestél,
Nem leltél viszonzásra,
Csak egy sovány kis szánalomra
Magamra ismerek e sorokat megtörve írva,
És nem fejezem be írásomat csak sírva
Nem leszek soha boldog, mert nem szeret senki,
De titokban mégiscsak szeretnék valaki lenni
Küzdök veled te rothadó én ki bennem lakozik,
Értelmes énem bennem már oszladozik.
Várom a csodát, hogy valami megmentsen,
És, hogy valaki igazán szeressen.
Oly nehéz megértenem miért történik ez velem,
Miért van az, hogy rajtam mindenki csak nevet?
Annyi gyengédség lakozik bennem,
Annyira szeretnék valakivel osztozni vele
Talán eldől egyszer a jövőm,
És nem vár rám más csak öröm,
Csókolj hát meg kedvesem,
És odabújok ágyadba én veled



