Blasius: Ékszer...
Képzeletemben ékkőként ragyogsz, megformálnálak fehéraranyból.
256 cikk
Képzeletemben ékkőként ragyogsz, megformálnálak fehéraranyból.
Szégyellem magam, Hogy még, pont Téged nem énekeltelek meg Ha egyáltalán tudok ilyet Egy szó van: köszönöm
Úgy vagy jelen Hogy nem vagy sehol Bennem élsz Árnyékod átkarol
Másnap az asztal szélére tettem egy buta, csorba vázát. Az érintése szép emlékeket nyitott fel bennem
Az éjszaka blues-illata még itt ténfergett Sápadt simogatásra hullt egy falevél
Tenyerembe gyűjtöttem Pulzárok kékjét szemedből
beléd karcolnám mézízű hajnalom részeg hitét
Azt remélem ez nem egy álom.
hol csak a csalfák élnek és szépek de a tálcán kínált szív örök gyanús
alakom parányi pontja kéklik a messzeségben majd megáll és vár, de csak a képzelet köti gúzsba
Durcás ajkad nedvesen köszönt vissza rám, s álmosan sziporkázó kék szemed csillant fel a távoli Sétáló-utca esti szürkületében
talán, mert nem is tudok és te sem akarsz igazán motorozni
színarany fonalként tereád tekertem
Halvány lángomba csak Te nézhetsz. Gyertya vagyok. Érted égek el.
fehér fogait mézízű mosolyban csillantva kérdezte: mondd játszol-e velem?
Ülünk a rettenetes csendben, ülünk egymással szemben.
élednek az éjszaka lényei sűvít a bagoly
Hát jó - mondom magamnak és hátradőlök. Egy kávé még pont belefér. A hegyről nézem a várost - és sokan sírnak Valamiért.
Mert porból lettünk és porrá leszünk - de én már csak por vagyok. [...] Beáll a teremtés előtti csend és melletted elakad a hang
Micsoda prózába vallak, s meg se érted...
Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.