Ezernyi fénycsók tapad az ablakon,
S a múlt verõdik vissza az àrnyakon.
Diadalmas víg gazsàgok a székeken,
Màr csak emlék, pedig hogy szerettem.
Hívogat a kihalt vàros fénye,
S a kék Duna làgy keringõje.
A vàros képe vànnyadt, véreres,
Nem maradok adósod vén szekeres.
Utunk sokszor körbe vitt ugyanott,
S lovad patkója bàr megkopott
Dalod víg maradt és csak kacagott.
Keleten az ég màr halvànyvörös,
Bukott csillagod csökönyös.
Ezer ablak àlmosan mered,
S az àlomtakaró lepereg.
Utcàkra vonszolt tekintet,
Végigsimítja a vén holdteret,
Szürke fàtyolt ragad a lehelet,
S az aranymezõ fejed felett.
Lelked vàgya a végtelennel hatàros,
Naívsàga vonzóan bàjos.
S rabja lettem,
Hàt rabsàgomért fénycsókkal fizettem.
Ezernyi fénycsók tapad az ablakon, S a múlt verõdik vissza az àrnyakon.
Tetszett a cikk?



