Magam vagyok; becsaptam magam után minden kaput.
Imádom énemet, ki ártatlanul a falakon belül maradt.
A főszereplő én vagyok, enyém minden röpke pillanat.
Kívánatos testem gyönyört ígér,
arcom igéző címlapfotó,
s emellett ártatlan hófehér -
szavam igaz, mint az isteni szó.
Én mindenben a legjobb és a legnagyobb vagyok! -
Felégettem minden hidat, becsaptam minden kaput.
Mikor a tébolyult magányom ásta labirintusban
a törött tükörből valaki szembenéz, ráébredek:
Ez én vagyok. Testem ványadt, arcom naptól
szabdalt, s minden szavam, hitem hazug.
Az önimádat, mint a rák elemészt –
Valamit tán tenni kéne még! Valami érdemest.
Ember és ember közti fal rothadt gyümölcse ez.
Mi lehet odakinn? Hányat rág még rajtam kívül
A falak mögött, ez az emésztő, gyilkos félsz?
Hát nézz bele abba a csorba sokszor törött
tükörbe te is! Lehull majd minden festék,
s szembenéz a gyógyító való és talán –
talán valami apró igaz emberi érték...
Hát nézz bele abba a csorba sokszor törött tükörbe te is! Lehull majd minden festék
Tetszett a cikk?



