A gép csendesen pihen...
a kerék rozsdásan áll...
a végtelennek tűnő csendben,
bennem beáll az érzelmi halál.
A műszerek kattogva jelzik a véget
és a lámpák, egy utolsót pukkanva kiégnek.
Ezer éves álom száll a mozdulatlanságra
és ezer éves küzdés jön a boldogtalansággal.
Elfeledett hangok...
régen törölt képek...
csak egy előre írt program,
testemben a lélek.
A mozdulat előre gyártott során,
hibát jelez a képzelet ezernyi processzorán.
Javítás nélkül dobtál egy sarokba...
bár egyszer, kedvenc koromban
az a kéz, átölelte a lelkem és
élő emberként kezelte a testem.
Most a szemembe néz, de az a kéz,
már a kapcsolóm gombját kutatja...
és egyetlen mozdulattal búcsúzik:
hogy végem van, ő már régen tudja!
Elfeledett hangok... régen törölt képek... csak egy előre írt program, testemben a lélek.
Tetszett a cikk?



