Megyek, mint a mesék legkisebbike. Útravalóm rég ehetetlen, Terhem a földig húz, görnyeszt.

A múltam, viseltes-foszlottan,
Mint rongyos tarisznyát
A nyakamba akasztottam.
Benne évek hamuban sült pogácsái
Kissé keménnyé száradtan,
Élesztős ízüket vesztetten.
Az édes emlékek, (ha voltak),
Az ócska, lyukas szöveten át
Lassanként elfolytak,
S nem tudok már,
Nyomukat követve, kétségbeesetten,
Visszatalálni a régen voltig.

Megyek, mint a mesék legkisebbike.
Útravalóm rég ehetetlen,
Terhem a földig húz, görnyeszt.
Lelkem, lábam már tehetetlen.
Félszemmel követem
Mögöttem a semmit.
Sötét erdőkben vacogva ver a szívem.
Menekülőre fogom,
Mint a szökött rabok,
S akár az inaló szarvasok.

A zajok, csapódó, tüskés ágak,
Verítékező arcomba vágnak.
Célkereszt feszül a homlokomon.
Zsákmányra éhes ujjak valahol
Már vadászón a ravaszon.
Lépteim sora elmosódottan
Halványul égen, földön, s homokon.
Gyengül az én lábam,
Görnyed az én hátam,
Feketedik az én lelkem,
Üszkösödik az én szívem.
Mögöttem ágak zárulnak, becsukódnak,
Levelek zörögve lehullnak.
Kicsit még neszeznek,
Billegve a harmatos fűben,
Aztán beáll az éjszakai csend,
Csak csillagok fénye világol.
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.