A talpak biztonságban, elégedetten érnek talajt.
A tüdő magáénak tudhatja a Levegőt, a vágy atmoszféráját.
Rongyos mesekönyv nyúzott lapjait forgatva
peregni kezdenek a megálmodott pillanatok
archívnak tűnő másolatai.
A valódi gondolatok eltűnni látszanak,
most nem őrzi őket.
Elillannak a csendben, mit maga köré a sok ismerős
illatból, tekintetből, grimaszból, testmelegből font.
S az új kezeket rejtené, takarná, elásná, temetné!
Fél, hogy teste körül a színes szalagok kígyóvá változnak majd...
Míg a tüdő nem kap levegőt,
s a lábak álomból felocsudva érnek talajt.
Rongyos mesekönyv nyúzott lapjait forgatva peregni kezdenek a megálmodott pillanatok archívnak tűnő másolatai.
Tetszett a cikk?



