Ez utóbbi kapcsán érdekes megjegyezni, hogy valaha ennek keretén belül magát az elhunytat fogyasztották el a hozzátartozók, hogy bölcsességét és tudását a magukévá tegyék, és azonosuljanak vele.
Később ez annyiban módosult, hogy már nem az elhunytat ették meg, csupán megterítettek a számára, vagy a kedvenc ételeit ették, manapság pedig a gyászszertartás keretein belül történő evés egyfajta vigasztalódási eszköz, mely a szeretett, elvesztett személy póttárgyaként is értelmezhető.

A nagy falások kapcsán persze léteznek szélsőségek is. Ide tartoznak a bulimiás falási rohamok, vagy a Prader-Willi szindróma, mely betegségben szenvedőt fizikailag kell elzárni az ételtől, különben halálra enné magát. Ez akár korunk legfőbb problémájának, a túlfogyasztásnak a szimbólumaként is értelmezhető.
Az állandó, mértéktelen fogyasztást a fogyasztói társadalom tartja fenn, mely örökké „éhes” az új, jobb, szebb javakra. Ehhez mostanra egyfajta torz értékrend is kialakult, mely szerint az a normális, ha valaki sokat vásárol, aki a régit nem megjavítja, hanem újat vesz helyette.
Kapcsolódó cikkek
A globalizálódó fejlődés motorja a fogyasztás, sok esetben az értelmetlen fogyasztás. Ez természetesen nem csupán az ételre vonatkozik, hanem számos más termékre is, de talán az oralitásban érhető utol a legjobban. Pedig a túlsúly több mint egészségtelen hosszútávon. Henrie Estienne francia tudós például úgy fogalmazott, hogy a „falánkok foggal ássák meg sírjukat”.



