Még ma is megfigyelhető a protokolláris ültetési rend alkalmazása során, milyen szabályszerűségeket követnek.
A ház ura általában az asztalfőn helyezkedik el. Ő vesz, szed magának először, s ez régebben a legfinomabb – olykor a legtöbb – falat kiválasztását is magába foglalta. Mindenki más csak a férfit követően nyúlhatott az asztalon lévő étkekhez, sőt, sok kultúrában a nők egyáltalán nem ehettek a férfiakkal együtt.
Az étellel való foglalkozás mindenképpen státusznövelő tényezőnek tekinthető.
A szakácsok a középkorban a legtöbb kiváltságot élvező közrendbeli személyeknek számítottak. Az uralkodók és nemesek nagy becsben tartották és számos kiváltsággal elhalmozták őket. Többek között adómentességet élveztek, valamint a törvény egyetlen paragrafusa sem vonatkozott rájuk. Ügyükben csak és kizárólag az uralkodó dönthetett, ha arra szükség volt.

Az étkezés éppúgy lehet kapcsolatépítő, mint kapcsolatromboló tevékenység, az mindenesetre biztos, hogy meghatározza az emberi kapcsolatok szerveződését. Olyan nagy hangsúllyal bír, hogy manapság a HR szakemberek előszeretettel használják az étkeztetést annak céljából, hogy megfigyeljék a munkahelyi kapcsolatok szerveződését. Sosem véletlen ugyanis, hogy például ki mellé ülünk le az ebéd elfogyasztása során.
Ennek fordítottja is igaz, vállalati tréningeken előnyben részesítik a közös vacsorák, közös étkezések rendezését, az együttes táplálkozás ugyanis pozitív irányba mozdíthatja a kapcsolatok alakulását, ezáltal segítve elő a csapatépítők munkáját.
Az evés és a kapcsolatok párhuzamára utal az is, mikor azt mondjuk jelentőségteljesen egy párra, hogy ők már „egy tálból cseresznyéznek”, vagy a válást jól szimbolizálja a következő kifejezésünk: „ágytól, asztaltól válnak el”.
Éppen az azonosulási képesség hiányát jelzik az éhségsztrájkolók is.
Ám nem csupán az étkezés indukálhatja a társasági együttlétet. Az alkoholfogyasztás, a dohányzás tipikusan társaságban előforduló jelenségek, sőt, még a békepipa szívása is ebbe a kategóriába tartozik. Mindegyik orális tevékenység.



