Senkinek, vagy csak egyetlen egynek
annak, aki írni nem tanított
őszi napnak, és téli szeleknek
kinek minden sorom, merő titok.
Magamnak, vagy senki, -senki másnak
annak, aki csúfnak lát, vagy szépnek
a szétmálló napfogyatkozásnak
ostromgyűrűnek, -feketeségnek.
Nyárnak, ősznek, télnek és tavasznak
tiszta egeknek, gyarmati pornak
sokat megélt öregnek, -kamasznak
annak, akit mindig megtiportak.
Senkinek, és az egész világnak
a víznek, a földnek, az égboltnak
hallgatag, -néma galaktikáknak
a felhőnek, a napnak, a holdnak.
Annak, kit százszor derékba törtek
aki elégtételt a máglyán kap
zöldellő ligetnek, -temetőknek
a földel elhantolt szivárványnak.
A végesnek, és a végtelennek
a meg nem valósuló álmoknak
a gyarlónak, és a védtelennek
szemgödröknek, -temető-árkoknak.
Senkinek, vagy csak egyetlen egynek
az ellenségnek és a barátnak
a szerelmesnek és az özvegynek
madaraknak, siketnéma fáknak.
Annak, aki adott nekem teret
sorban állóknak, -és különcöknek
annak, aki hurokban született
emberiség-köldök-kölöncöknek.
Annak, akit szerettem és féltem
akitől majd félni fogok eztán
azoknak, kik a földbe se férnek
a meggémbedt testnek a keresztfán.



