Dávid már nagyon sokszor bizonyította empátiáját és többször jelesre vizsgázott toleranciából. Ő az a típusú gyermek, aki nem fordítja el a fejét, ha lát egy fogyatékos embert, hanem azonnal felajánlja segítségét. Neveltetésének köszönhetően az én Ádámomat is egyenrangú társaként kezeli, közös játékokat szervez. Sőt megígérte, hogy igyekszik jól tanulni, hogy tudós lehessen, és akkor készít egy robotot Ádám részére, aki el tudja mindazt végezni, amit Ádám nem tud (beszélni, járni).
Tavaly nyáron Dávid élete első táborából érkezett. Én a liftre vártam. Feltűnt neki hogy nincs velem Ádám, azonnal érdeklődni kezdett felőle. Mondtam neki, ő is táborban van, sajnos nem sport táborban.
Dávid látván a szomorúságot az arcomon, vigasztalni próbált az ő kis maga módján: "Akkor most jó neked Kriszta, mert legalább tudsz te is pihenni."
Kértem, Dávidot meséljen nekem, hogy érezte magát a táborban.
Elmesélte, az utolsó nap rendeztek a gyerekek részére terem-hoki bajnokságot, az ő csapatuk kapta az első helyezést. Amit egy éremmel és egy jókora tábla csokival díjaztak.
Mindkettőt azonnal meg is mutatta. Az érmét, visszadugta a hátizsákjába, a tábla csokit pedig felém nyújtotta egyik kezével, a másik kezével az én másik kezemet fogta, miközben elmondta, hogy miért adja nekem a csokit, tudja, Ádám soha nem fog tudni részt venni ilyen versenyen, ezért ő most eldöntötte, felajánlja a díjának a felét, amit a tábla csoki képez.
Mondtam Dávidnak szép gesztus, amit tesz de, hát a csoki még is őt illeti, legalább felezzük meg. Ezt határozottan visszautasítva elkezdett futni időközben felbukkanó nagyija felé.
Hát, ha módom lett volna, ennek a kisfiúnak én most Fair Play díjat adtam volna, ott a lépcsőházban.
De én csak ennyit tehettek, hogy megköszönöm neki nyilvánosan: Szép volt PÓCSI DÁVID! Köszönöm!
Dávid látván a szomorúságot az arcomon, vigasztalni próbált az ő kis maga módján: "Akkor most jó neked Kriszta, mert legalább tudsz te is pihenni."
Tetszett a cikk?



