A zabpelyhes dobozra egy csillagtérkép volt rajzolva. Ír úr, miután az Oriont, a Nagygöncölt és a Fiastyúkot is megtalálta, felhagyott a további csillagképek keresésével. Egy mélytányért vett le a polcról, abba tejet öntött és rászórta a doboz tartalmát. Nem keverte meg. Szerette nézni, hogy milyen formák rajzolódnak ki akkor, mikor a pelyhek egy kis áztatás után összetapadnak. Néha egy-egy arcot vélt felfedezni, most azonban csak az Orion képe jelent meg, mielőtt még a tej teljesen átitta s elsüllyesztette volna a kis zabpelyheket. A felkelő nap fényei csak mint vékony csíkok jelentek meg a narancsra mázolt konyha falán. Ír urat zavarta a túl erős napfény. Fordított egyet a reluxán, bekapcsolta a rádiót és hozzálátott reggelijéhez.
Az ijedségtől a kanalát a tálba ejtette, mikor becsöngettek hozzá. A faliórára nézett, ami pontosan 8 órát mutatott. A hűtőszekrényre mágnesezett naptárjában a mai napra nem talált semmilyen bejegyzést, találkozót, vagy bármilyen más, hasonló programot. A második csengésre már begombolta hálóköpenyét és ajtót nyitott. A küszöbön egy magas, vékony, kissé kopaszodó, szemüveges férfi állt.
- Jó reggelt! Ír úrhoz van szerencsém?
- Igen, én vagyok.
- Gábor Zoltán vagyok az Esti Naplótól. Velem egyeztetett időpontot telefonon.
Ír úr nagyot ásított anélkül, hogy kezét a szája elé tette volna.
- Igaz. Teljesen kiment a fejemből. Egy interjút beszéltünk meg, ugye?
- Így van.
- Nos akkor fáradjon beljebb. – Kezével udvariasan az előszobába mutatott. - Kérem nézze el nekem a rendetlenséget, de valóban elfelejtettem a mai, hogy is szokták maguk ezt mostanába írni? Mítinget.
- Ugyan - legyintett az újságíró -, ne is zavartassa magát. Csak pár kérdést szeretnék feltenni.
- Kér egy kávét?
- Köszönöm nem. A szerkesztőségben már ittam kettőt.
Ír úr elpakolta reggelijét s rendet tett a konyhaasztalon.
- Kérem, foglaljon helyet. Ahogy önnek kényelmes. - S az előtte lévő három székre mutatott. Az újságíró leült az Ír úrtól legtávolabb eső székre, táskájából tollat, jegyzettömböt és diktafont vett elő.
- Elnézését kell kérnem - szólalt meg Ír úr -, ha a kérdéseire nem rögtön, vagy esetleg kissé zavarosan válaszolnék, de tudja egész éjjel írtam.
- Valóban? És min dolgozik éppen?
- A legújabb kisregényemen. Idén végre szeretném megnyerni az országos regényíró versenyt.
- Ha jól emlékszem tavaly második lett?!
- Jól emlékszik. Tavalyelőtt harmadik, azelőtt szintén második.
- Azért ez Önnek elég nagy kudarc lehet, úgy értem, hogy oly sokszor volt már majdnem első...
Ír úr nagyot sóhajtott. - Tudja kedves kollega, ahhoz képest, hogy Zairében éppen tombol az ebola...
- Ne viccelődjön már Ír úr. Tudja, hogy nem úgy értettem. Tavaly azt nyilatkozta, hogy azért lett második, mert a regényét csak Isten érti és Ön. Most is fenntartja ezt az állítását?
- Nem, kérem kedves kollega, nem, nem. Azt a regényt már csak Isten érti.
Néhány perc hallgatás következett. A csendet az újságíró törte meg.
- Akkor elkezdhetjük az interjút?
Ír úr mosolygott. - Hát persze... - S az újságíró bekacsolta diktafonját.
A zabpelyhes dobozra egy csillagtérkép volt rajzolva. Ír úr, miután az Oriont, a Nagygöncölt és a Fiastyúkot is megtalálta, felhagyott a további csillagképek keresésével. Egy mélytányért vett le a polcról, abba tejet öntött és rászórta a doboz tartalmát. Nem keverte meg.
Tetszett a cikk?



