Csak a lelkeket dúlod azt esztelen szóval,
S átdöföd újra és újra a védtelen álmot.
Most fénytelen bánat rontja a verset
és szívemen égnek a daltalan órák.
Hát fogd meg a vésőt, és vésd fel a kőre
az eszményt, a szép görög múltat, a pindári ódát,
s én várom a dalt, és várom a szép szót,
a szárnyaló ritmust, a rímet, az értelem szép igazát.
Csak a lelkeket dúlod azt esztelen szóval, S átdöföd újra és újra a védtelen álmot.
Tetszett a cikk?



