Az idő lassan tapossa malmát,
Mégis szabadon száll, mint egy madár
És a rettenetes rímek szólnak,
Hogy még fessek fényt az utókornak.
Egyszerű, nem csengő sorok ezek,
Csak párosan szólnak a sorvégek,
Évszázadok óta így volt mindig,
Ha harcolni mentek, vagy csak inni.
Az idő lassan tapossa malmát,
A huszadik is leülte napját,
Mindenkit meglepve végül eljött,
És úrként áll a kis költő előtt.
A költő sosem lesz már ugyanaz,
Érte még Isten is megirgalmaz,
De hajója elhagyott sok embert,
Mert könnyei táplálták a tengert.
Már megvívta az első csatákat,
Sok vérző sebet szerzett magának,
De tanult mindből, múltból, jelenből,
És most egy büszke arcot emel föl.
Évszázadok óta így volt mindig, Ha harcolni mentek, vagy csak inni.
Tetszett a cikk?



