jönnek-mennek az árnyak a fejemben nevüksincs, valaha meséltem nekik, mert mesélni kell

partra von: maga az eltűnő tenger
a halászhajók is követnek

különös kép
a műértők szürreálisnak tartanának

miből van tűz, meg föld, folyó és ég
”semmiség” – és mondják és mondják
rózsaszín, folyton nyíló combok
kapuk, kutak

ó tengerem, tüdőt növesztek – így alakult
falamra felkenem a holdat, csorogjon tátott szájak és szemek útjain
az arcok kútjain szédülök, vizes lehetőség
sebzett örökkévaló valami lehetek, lebegek
megválaszthatom zuhanásom okát és irányát
kapuk, kutak

jönnek-mennek az árnyak a fejemben
nevüksincs, valaha meséltem
nekik, mert mesélni kell

hogy madár röptét láttam
kénytelen-kelletlen átfolyattam itt bent,
’hisz lélek volnék én is,
dönts te,
én csak mondom hogy milyen volt a madár röpte

gyűlnek gyűlnek az árnyak, bűnt s bánatot csókolok homlokukban
kinek-kinek érdeme szerint osztom magam
és szívesen elbeszélgetek az aludni térő városokkal,
’hol ölelések közt sikongat a halál s az öröklét, jól megkülönböztethető hangjain

a bohóc könnyeivel borozgatok, mosolyoddal szeretkezem
nem érintlek, s elröppenek ha ölelni kívánsz,
formám sokszínűsége illúzió,
madár szőtte ének-arcomat

összeoltom a szavakat, az esetlen szavakat
kiolvasom mindből a csöndet, minden versből
a valaha született összes gondolatból,
kiolvasom a test csöndjét belőled

a többi csak mámor,
ruha a tengeren
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.