
A Sistersben a rá oly jellemző dallamvezetést kapjuk, a hatásos „lépegető” gitár-sound egyszerűsége magával ragadó, nem beszélve a szólójáról. A Nowhere To Go-ban a játékosság fogja meg az embert, még egy kis reggaes ízt is belevisz a dallamba, sőt a billentyűsével is összehoz egy kis adok-kapok játékot. A műfajok közti átjárás amúgy is megszokott Freischlader zenei világában, hiszen a nosztalgiázó 1999 című dalban jazzes hatásokat is felfedezhetünk, aztán kapunk egy olyan eszelős gitárszólót, hogy megáll bennünk az ütő! Remélem, hogy az október 17-i A38 Hajón adandó koncertjén is hallunk majd hasonlókat!

Aztán eljutunk az első romantikus, szerelmes dalhoz a Breaking My Heart Again-hez, amelyet bizonyára értékelnek majd a lírai hangulatok kedvelői. De mielőtt teljesen ellágyulnánk a hallottaktól Henrik bekeményít a Take The Blame-mel, a dallam ugyan nem túl eredeti, annál inkább a szám közepén hallható gitárszólója, amely koncerten tuti siker lehet!
A Hear Your Talking jó kis pörgős rock, ennek ellenére nem túl változatos és nekem a dob is túl „favágós”, ugyanakkor a lemez egészét tekintve semmi bajom a ritmusszekcióval - nagyon rendben van. A Too Young Lovers gyönyörű ballada, amelynél a közönség soraiban felgyulladhatnak az öngyújtók, vagy a mobiltelefonok fényei! Henrik kellemes, érzelmi túlfűtöttségű baritonjához remekül illenek az ilyen dalok. Az orgona kiemelt szerepet kap a számban, a gitárnak csak díszítő jelleg jut, ami nem ront az élvezeti értéken.

A With The Flow-ban a cél, sejtelmes hangulat elérése lett volna a rock határain belül, de mégis hiányzik belőle valami, szerintem nem jött át a szándék. A Won’t You Help Me-ben aztán helyére kerülnek a dolgok, ennél finomabb kezdést gitáron nehéz elképzelni egy lírai dalban. A régi idők gyönyörű soul felvételei jutnak az ember eszébe, ezt még a felejthetetlen Otis Redding is elénekelte volna! Henrik énekesi talentumát ismét megcsillogtatja, és ne menjünk el a Hammond nyújtotta „zenei szőnyeg" mellett sem, amelyen fantasztikusan érvényesül Freischladernek a legnagyobbakhoz méltó gitártudása.

Összességében kiváló és roppant változatos ez a lemez, de sajnos az előző négy lemezén bőségesen hallható blues(ok) most hiányoznak, de hogy Vas Zoli gitáros barátom örökbecsű gondolatát idézzem, remélem, "ebből azért nem csinálunk rendszert”! :)



