
Persze valószínű nehéz ellenállni a rockzene egyik legkedvesebb egyéniségének, aki mindig mosolyog, nem hajtja el az újságírókat, legendásan családcentrikus, él-hal a zenésztársaiért és mindemellett roppant szerény is, Grohl egy szinte fehér hollónak számító anti-rocksztár! A neve nem szerepel a kábítószeres orgiák részvevői között, ő a zene megszállottja, még interjúk közben is különböző ritmusképleteket dobol a lábaival. Nem strigulázza a lefektetett groupie-kat és piálni is csak módjával szokott.

Woodstock évében született egy olyan családban, ahol természetes volt a muzsikálás, ugyanis az édesanyja egy zenekarban énekelt, az apja pedig kitűnően játszott fuvolán. Sajnos ez az idilli légkör nem tartott sokáig, mert a szülők Dave hétéves korában elváltak, ő az anyjával maradt Virginiában. Hamar felfedezte magának a gitárt és 10 évesen már a Smoke On The Watert is el tudta játszani. Tizenkét évesen kapta meg az első elektromos gitárját, aztán később, - de még szinte gyerekként - beállt egy helyi zenekarba, amely Who és Rolling Stones-számokat játszott. Élete első fellépésére egy helyi szanatóriumban került sor, - emlékei szerint - a Time Is On My Side előadásánál táncra perdült az ottani nagyérdemű.

Bár a könyvből kiderül, hogy Dave Grohl szinte „zenei mindenevő”, de kétségtelen, hogy tinédzserként a punk-rock óriási hatással volt rá. A műfaj külsőségei akkor döbbentették meg, amikor 13 évesen a nyári szünidőben találkozott az unokatestvérével Tracey-vel, akinek amúgy óriási lemezgyűjteménye is volt. Megkapta a zenei fertőzést, ettől kezdve mindenhová elutazott, ahol a kedvenc punk bandáit láthatta.
1984. nyarán az egyik haverja ajánlotta neki, hogy menjen el a Freak Baby zenekar meghallgatására, amelyik gitárost keres. Felvették, de fél év múlva már a dobszerkó mögött ült, mert nem lehetett ellenállni annak az eszelős dobjátéknak, amely Dave-nek már akkor az ismertetőjegye volt. A személyi változások névváltozással is jártak, hamarosan Mission Impossible néven nyomták, de mindössze egy évig.

Grohl zenei pályája a Dain Bramage zenekarban folytatódott, de 17 évesen (20-nak hazudta magát) már egyik kedvenc zenekarában a Scream-ben találjuk, egy álma vált valóra ezzel. Először jutott el velük külföldre, Európában 1988 februárjában debütált a színpadon. A bulik többnyire foglaltházakban zajlottak – a rock újszülöttjeinek kedvéért, ezek a punkok által elfoglalt házak voltak, hogy élhessenek valahol. „Egy punk-rock banda voltunk, amely olykor hard-rockot is játszott” – meséli Grohl a muzsikájukról.
Bár a Scream rengeteget turnézott (1990 nyarán oszlott fel a banda), de néha azért volt némi szusszanásnyi leállás is. Az egyik ilyen alkalommal Barett Jones mellett segédkezett a stúdióban, amikor szinte „belebolondult” a nyolcsávos stúdiótechnika nyújtotta felvételi lehetőségekbe. Abban az időben próbálkozott dalírással is, így szinte megszállottként játszott fel minden hangszert a sávokra egyedül. Ez a szenvedélye a mai napig a hatalmában tartja.

Dave Grohl 1990. szeptemberében ült a Nirvana dobszerkója mögé, - szerinte – azért vették be a bandába, mert háttérénekesként is használhatták. A Nirvana története is roppant érdekes a könyvben, a lemezek születése és a koncertek fogadtatása mellett megtudhatjuk azt is, hogy mennyire nehezen tudtak megbirkózni a hirtelen jött világhírrel és a rengeteg pénzzel. „Emlékszem, amikor először kaptunk egy ezerdolláros csekket, nagyon odavoltunk. Én egyből vettem magamnak egy légpisztolyt és egy Nintendót – azokat a dolgokat, amiket gyerekként mindig is szerettem volna”.

A Nirvana zenei törékenységét Grohl azzal magyarázza, hogy érzelmileg képtelenek voltak elviselni ekkora változást az életükben annyi év punkoskodás után. Különösen Kurt Cobain-ben lappangott ez a punk-rock bűntudat. Sokszor Dave is úgy érezte, hogy igazi összetartó csapatot alkotnak, máskor meg teljesen elveszettnek érezte magát, „én nem vagyok itt több mint az együttes dobosa”. A banda hihetetlen népszerűségének az a bizonyos pisztolylövés vetett véget, amellyel Kurt Cobain 1994. április 5-én kioltotta az életét.
Grohlt iszonyúan megviselte Kurt halála, még azt is fontolgatta, hogy abbahagyja a zenélést. Szerencsére az ő élete másképp alakult, június 4-én a Backbeat Band tagjaként fellépett az MTV Music Awards gáláján, ahol három dalt játszottak. Ezt követően részt vett Mike Watt szólóalbumának munkálataiban, majd azzal is kacérkodott, hogy állandó tagként belép Tom Petty Heartbreakers csapatába, de emellett megszállottan dolgozott, szinte „reneszánsz emberként” egyedül a saját dalain a stúdióban. Aztán társakat is talált, akiknek „csak” lejátszani kellett a kész dalokat. A Foo Fighters első bulijára 1995. január 8-án került sor.

Hősünkről bizonyára sokan tudják, hogy ufómániás, így a kiadója neve és természetesen a Foo Fighters zenekarnév is innen jön. Erről is olvashatunk a műben. Egyébként tulajdonképpen maga Grohl a Foo Fighters, bár állandóan azt hangoztatja, hogy ő csak egy a négy tag közül, de mindenki tudja, hogy ez nem így van. Azt is tagadja, hogy ő egy ”dobintézmény” lenne és félelmetes érzés a bandájában a dobszerkó mögött ülnie valakinek. Nehezen barátkozott meg a frontemberi szereppel és a saját hangjával is, mert - elmondása szerint – lámpalázas típus a fellépések előtt. (Mit mondjak, ügyesen leplezi!)

Az író végigvezet bennünket a Foo Fighters lemezeken, szinte dalonként – érdemes úgy olvasni, hogy közben hallgatja az ember a lemezeiket – különös élmény így, megtudva a számok születésének körülményeit és egyéb érdekességeket.
Aztán, ahogy a címben a szerző ígérte, megismertet bennünket Dave Grohl zenei kalandozásaival: a Queens of the Stone Age bandában, a Killing Joke-ban, a saját Probot nevű heavy metal projectjével és más vendégszerepléseivel. A Foo Fighters sikertörténete is tovább íródik. Jelenleg is hat Grammy-díj jelölést gyűjtöttek be a Wasting Light című, immár 7. stúdióalbumukkal és élőben is játszanak majd a díjátadón.

Mindezek ellenére Grohl az USA Today lapnak ezt mondta: „A legnagyobb hősöm Neil Young. Ő azt az életet éli, amit egyszer én is szeretnék. Egy csodálatos farmon él a gyönyörű gyerekeivel és a gyönyörű feleségével. Akkor is fellépett és most is fellép még. Továbbra is készít lemezeket. A zene iránti szeretete semmit sem változott. És végig igaz ember maradt”.



