
Leslie elmondása szerint a felvételeken mindegyik vendége széles mosollyal gitározott, ami érződik is a produkciójukon. Mindenki otthon hagyta az egóját, senki nem akarta le vagy túljátszani a másikat! Mindegyiküknek kialakult saját soundja és játékstílusa van, amelyet igazi művészi alázattal nyújtottak át Leslie-nek.
Mielőtt az ő játékukról esnék szó, mindenképp említést érdemelnek a nagyszerű kísérőzenészek, mint Fabrizio Grossi basszeros (nem mellesleg ő a producer is), valamint Kenny Arnonoff dobos, aki hihetetlen odaadással idomult a társakhoz. És ne feledjük Joe Pizza dalszerző nevét sem, aki Leslie régi cimborája és alkotótársa.

Westnek ez a legújabb albuma a 2006-os Blue Me korongja óta, természetesen a felvételek még jóval a gitáros júniusi életmentő amputációja előtt történtek. 12 dal szerepel az Unusual Suspects nagylemezen, a soundról elöljáróban annyit, hogy az agresszív blues-rock kedvelői is megkapják mindennapi betevőjüket (a CD-játszóba), de azok is, akik szeretik, ha ezt a muzsikát megbolondítják csipetnyi boogie-val, gyönyörű hard-rock dallamokkal, kis romantikával, akusztikus gitárral és sok minden mással…
Már az első Joe Pizza-szerzemény, a One More Drink for the Road dögös boogie-ja a zongorás kezdésével és a bejövő gitárral ámulatba ejt bennünket. Ebben, - a Budapestre már szinte hazajáró - Steve Lukather alakít nagyot. A Mud Flap Momma című opusban pedig Slash gitárja idézi meg az egykori Mountain „Mississippi Queen-es” hangzását. A dal érdekessége, hogy a szöveget Leslie nagyon csinos fiatal felesége Jenni írta.

A To the Moon szépséges dallamát öt vagy hat évvel ezelőtt komponálta West és ebben csak az ő gitárját és énekét hallhatjuk. A hangja még érettebb a finom részeknél, mint hajdanán, de vannak olyan részek is, amikor olyan, mint amikor „Otis Redding találkozik King Konggal” (hogy az egyik amerikai kollégát idézzem).
Érdekes a Standing on Higher Ground dal története is. Ezt Billy Gibbons-nak köszönhetjük és olyan, mintha egy ZZ top felvételt hallanánk Leslie-vel súlyosbítva! A dal ugyan csak félig volt kész, amikor Gibbons elhozta, de aztán hamar elnyerte a végső formáját, káprázatos lett!

Azt korábban is tudtuk, hogy Joe Bonamassa nagy rajongója és tisztelője Leslie-nek és a mester is nagyra értékeli az ifjú titán tehetségét. Joe személyes kérése volt, hogy kedvencét, Willie Dixon és Eddy Boyd klasszikus bluesát a Third Degreet eljátszhassa a példaképével. Bonamassa még meg sem született, amikor a West, Bruce and Laing bombasztikus trió ezt nyomta az 1972-es Why Dontcha című lemezén. Nehéz szavakat találni arra a csodára, amit Joe és Leslie közösen bemutat ezen a felvételen, ezt hallani kell!!!!
Ezután pihentetésül Leslie elénekel ismét egy Joe Pizza csuda-dallamot Legend címmel. Igaz, West mindig idegenkedett attól, ha őt legendaként emlegetik, ezért úgyis énekli, hogy „Don’t Call Me Legend” .

A Nothin’s Changed című dalban Zakk Wylde gitárnyűvő mutathatja meg a képességeit. Leslie bevallja, hogy ő sosem tudna olyan gyorsasággal játszani a húrokon, mint Zakk, ez mindig bámulattal tölti el. Kapcsolatukra jellemző, hogy Wylde egyszerűen Dad-nek szólítja Leslie-t, ami az öreg szerint nem mindennapi érzés a számára.
Bizonyára sokan felkapják majd a fejüket, ha meghallják a Lennon-McCartney szerzőpáros I Feel Fine című dalának Leslie-féle verzióját, ami nála szinte egy gyors boogie lett, szédítő előadásmóddal. Elmondása szerint ez a dal már akkor megérintette, amikor először hallotta a rádióban még gyerekként és azonnal megtanulta.

Ezt követően két romantikus dal: a Love You Forever és a My Gravity a felesége Jenni iránti szerelmét reprezentálja. Az elsőt akusztikus gitárra írta, de itt változtatva rajta, „elektronizálta”. A gitárszólóban a korai Cream soundját idézi. A Gravity-ben a tervek szerint lett volna basszus és dob is, de aztán „csak” Leslie gitárja és éneke maradt. A dal így lett meghatóan szép.
Ugyan a The Party’s Over jelenthetné a lemez búcsúdalát is, de mégsem ez az utolsó felvétel. Willie Nelson szerzeményét valami hihetetlen előadásban élvezhetjük. Leslie mellett Slash és Zakk Wylde gitárját is hallhatjuk. West akusztikus gitárjával hagyományos country-dalként kezdődik, aztán valami eszelős elektromos gitárhanggal belép Zakk, majd Slash is lenyomja a szólóját. Magával ragadó ennek a dalnak a hangulata, áthatja a közös játék öröme.

Ráadásként megkapjuk az I Don’t Know „The Beetlejuice Song” című felvételt, ami nálam kicsit kilóg a sorból, de ez azért nem ront az album „élvezeti értékén”. Az év egyik legjobb lemeze – saját műfajában – az Unusual Suspects, ezért minden igényes zenét kedvelőnek csak ajánlhatom!



