Elöljáróban be kell vallanom, úgy vártam a Mountain gitáros óriásának az Unusual Suspects című lemezét, mint gyerekek a karácsonyi ajándékot és nem kellett csalódnom. Igaz, nekem az is elég lett volna, ha csak Leslie gitárját és énekét hallom, de gitárnyűvő vendégeinek játékától még jobb lett ez az album!

Bizonyára kíváncsiak arra, hogy kik azok a gitárosok, akik egy húron pendülnek a mesterrel! Íme az ötös fogat: Joe Bonamassa, Slash, Billy Gibbons, Steve Lukather és Zakk Wylde. Gondolom, a Rockháló olvasóinak nem szükséges azokat a zenekarokat felsorolnom, ahol ezek a fickók játszottak vagy játszanak.


Leslie elmondása szerint a felvételeken mindegyik vendége széles mosollyal gitározott, ami érződik is a produkciójukon. Mindenki otthon hagyta az egóját, senki nem akarta le vagy túljátszani a másikat! Mindegyiküknek kialakult saját soundja és játékstílusa van, amelyet igazi művészi alázattal nyújtottak át Leslie-nek.

Mielőtt az ő játékukról esnék szó, mindenképp említést érdemelnek a nagyszerű kísérőzenészek, mint Fabrizio Grossi basszeros (nem mellesleg ő a producer is), valamint Kenny Arnonoff dobos, aki hihetetlen odaadással idomult a társakhoz. És ne feledjük Joe Pizza dalszerző nevét sem, aki Leslie régi cimborája és alkotótársa.


Westnek ez a legújabb albuma a 2006-os Blue Me korongja óta, természetesen a felvételek még jóval a gitáros júniusi életmentő amputációja előtt történtek. 12 dal szerepel az Unusual Suspects nagylemezen, a soundról elöljáróban annyit, hogy az agresszív blues-rock kedvelői is megkapják  mindennapi betevőjüket (a CD-játszóba), de azok is, akik szeretik, ha ezt a muzsikát megbolondítják csipetnyi boogie-val, gyönyörű hard-rock dallamokkal, kis romantikával, akusztikus gitárral és sok minden mással…

Már az első Joe Pizza-szerzemény, a One More Drink for the Road dögös boogie-ja a zongorás kezdésével és a bejövő gitárral ámulatba ejt bennünket. Ebben, - a Budapestre már szinte hazajáró - Steve Lukather alakít nagyot. A Mud Flap Momma című opusban pedig Slash gitárja idézi meg az egykori Mountain „Mississippi Queen-es” hangzását. A dal érdekessége, hogy a szöveget Leslie nagyon csinos fiatal felesége Jenni írta.


A To the Moon szépséges dallamát öt vagy hat évvel ezelőtt komponálta West és ebben csak az ő gitárját és énekét hallhatjuk. A hangja még érettebb a finom részeknél, mint hajdanán, de vannak olyan részek is, amikor olyan, mint amikor „Otis Redding találkozik King Konggal” (hogy az egyik amerikai kollégát idézzem).

Érdekes a Standing on Higher Ground dal története is. Ezt Billy Gibbons-nak köszönhetjük és olyan, mintha egy ZZ top felvételt hallanánk Leslie-vel súlyosbítva! A dal ugyan csak félig volt kész, amikor Gibbons elhozta, de aztán hamar elnyerte a végső formáját, káprázatos lett!


Azt korábban is tudtuk, hogy Joe Bonamassa nagy rajongója és tisztelője Leslie-nek és a mester is nagyra értékeli az ifjú titán tehetségét. Joe személyes kérése volt, hogy kedvencét, Willie Dixon és Eddy Boyd klasszikus bluesát a Third Degreet eljátszhassa a példaképével. Bonamassa még meg sem született, amikor a West, Bruce and Laing bombasztikus trió ezt nyomta az 1972-es Why Dontcha című lemezén. Nehéz szavakat találni arra a csodára, amit Joe és Leslie közösen bemutat ezen a felvételen, ezt hallani kell!!!!

Ezután pihentetésül Leslie elénekel ismét egy Joe Pizza csuda-dallamot Legend címmel. Igaz, West mindig idegenkedett attól, ha őt legendaként emlegetik, ezért úgyis énekli, hogy „Don’t Call Me Legend” .


A Nothin’s Changed című dalban Zakk Wylde gitárnyűvő mutathatja meg a képességeit. Leslie bevallja, hogy ő sosem tudna olyan gyorsasággal játszani a húrokon, mint Zakk, ez mindig bámulattal tölti el. Kapcsolatukra jellemző, hogy Wylde egyszerűen Dad-nek szólítja Leslie-t, ami az öreg szerint nem mindennapi érzés a számára.

Bizonyára sokan felkapják majd a fejüket, ha meghallják a Lennon-McCartney szerzőpáros I Feel Fine című dalának Leslie-féle verzióját, ami nála szinte egy gyors boogie lett, szédítő előadásmóddal. Elmondása szerint ez a dal már akkor megérintette, amikor először hallotta a rádióban még gyerekként és azonnal megtanulta.


Ezt követően két romantikus dal: a Love You Forever és a My Gravity a felesége Jenni iránti szerelmét reprezentálja. Az elsőt akusztikus gitárra írta, de itt változtatva rajta, „elektronizálta”. A gitárszólóban a korai Cream soundját idézi. A Gravity-ben a tervek szerint lett volna basszus és dob is, de aztán „csak” Leslie gitárja és éneke maradt. A dal így lett meghatóan szép.

Ugyan a The Party’s Over jelenthetné a lemez búcsúdalát is, de mégsem ez az utolsó felvétel. Willie Nelson szerzeményét valami hihetetlen előadásban élvezhetjük. Leslie mellett Slash és Zakk Wylde gitárját is hallhatjuk. West akusztikus gitárjával hagyományos country-dalként kezdődik, aztán valami eszelős elektromos gitárhanggal belép Zakk, majd Slash is lenyomja a szólóját. Magával ragadó ennek a dalnak a hangulata, áthatja a közös játék öröme.


Ráadásként megkapjuk az I Don’t Know „The Beetlejuice Song” című felvételt, ami nálam kicsit kilóg a sorból, de ez azért nem ront az album „élvezeti értékén”. Az év egyik legjobb lemeze – saját műfajában – az Unusual Suspects, ezért minden igényes zenét kedvelőnek csak ajánlhatom!


Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.