
A rockzene varázslatát mindjárt meg is kapjuk a Last Temptation című nyitódalban, amelyet öröm hallani, milyen lelkesedéssel nyomnak. Az Alright Alright-ban ugyan a dob nagyon „kopogós”, nekem nem igazán jön be ez a dal, kicsit mesterkéltnek érzem, sokszor hallott unalmas patenteket is elsütnek itt-ott, a szám „elviseléséhez” azért segít Satriani eszelős szólója.

A Different Devilben aztán kicsit lehiggadnak a fiúk és egy gyönyörű dallamot kínálnak, ha nem vigyáznak még sláger lehet belőle! Remek az ének és nem különben a gitár. Az Up Nextben jól bekeményítenek, lüktető rock, ami élőben tuti siker lesz! Végtelenül egyszerű, de nagyon hatásos kis szám, az énekben Hagarnak Anthony is besegít.
A Lighten Up tipikus hard rockos felvezetést kap, amelyet gyönyörűen bontanak ki, annak ellenére, hogy a dallam nem túl eredeti, de összességében nagyon rendben van. A Come Closer-ben líraira, cseppet olyan „foreigner-esre”veszik a figurát, de jól áll nekik ez is. Ezt követően ismét váltanak, a Three And A Half Letters-ben „belecsapnak a lecsóba”. A dal különleges hatását csak fokozza a katonák leveleinek felolvasása, amelyet eszméletlen dinamikus zenei váltásokkal tesznek még erőteljesebbé. A közönség megőrül majd, ha ezt élőben hallja tőlük!

A Big Foot című kompozíciót hallhattuk tőlük elsőként (a klipet láthatjátok is), annak ellenére, hogy nem ez a legjobb szám a lemezről. Talán, mert könnyen befogadható, olyan „van halenes”, ami a fél bandát ismerve nem meglepő. A Dubai Blues első hallásra könnyed kis ujjgyakorlatnak tűnik, de ha többször meghallgatjuk ezt a dalt egyre több szépséget fedezhetünk fel benne. Hagar bátran kiengedi a hangját, Satriani pedig elengedi a bolondot…

Elérkezünk a 10. dalhoz, Something Going Wrong, amely tipikus amerikai countrys számnak indul, de aztán remek átvezetésekkel jönnek a hatásos rockzenei elemek és egy igazán emlékezetes darab kerekedik belőle. A végén pedig jön a desszert azoknak, akik imádják Satriani gitár-soundját, a Hidden Bonus Track nekik készült.
A Chickenfoot ezzel a kiváló lemezével - mint azt vártam – felvette azt a bizonyos kesztyűt, amit a másik szupergroup a Black Country Communion odadobott eléjük a nemrég megjelent második albumával. Így már csak ízlés kérdése, hogy ki melyiket tartja jobbnak. Bárcsak felnőne hozzájuk még néhány banda, de jól tudom, hogy ez nem kis kihívást jelent számukra!



