A hatvanas évek hatalmas tömegeket megmozgató koncertjei, Monterey, Woodstock, Atlanta, Altamont, majd a Wight-sziget után a 70-es évek ezzel a hatalmas bulival indult.

George Harrison elsősorban közeli barátait gyűjtötte egybe 40 évvel ezelőtt a New York-i Madison Square Gardenben, egyes források több tízezres közönség előtt, hogy koncertjük bevételéből támogassák az akkor függetlenné vált Banglades mély nyomorban élő népét, a menekültek tízezreit.


Ravi Shankar legendás indiai szitárművész az évforduló kapcsán felidézte, hogy ő hívta fel a Beatles szólógitárosának figyelmét szűkebb hazája tragikus helyzetére. George belevágott a szervezésbe és két koncertet hozott össze legendás zenészekkel.

 
Ott volt Ravi Shankar, fellépett az egykori zenésztársai közül Ringo Starr, de a nagy ügyekre mindig nyitott John Lennon távol maradt. Eredetileg vállalta, de Yoko Ono fellépése körül támadt bonyodalom.  Nem hiányzott viszont Eric Clapton, az egyik legközelebbi barát, sikerült megnyerni Bob Dylant, aki a hatvanas évek legnagyobb zenés tömegmegmozdulásairól hiányzott, s előtte a Wight-szigeti koncerten lépett utoljára színpadra. Zenélt Billy Preston, Leon Russell, Claptonon kívül szólógitározott Don Preston és Jesse Ed Davis, basszusgitározott a sok bandából ismert Klaus Voormann és Carl Radle. Eljött a Badfinger együttes, komoly fúvósszekció, és háttérvokál segítette a sztárokat.


Délben és este volt egy-egy koncert, minimális eltéréssel ugyanazok a számok hangzottak el. Hallhatta a több tízezres közönség George nagy számai közül a My Sweet Lordot, a Somethinget, a Bangla Desht, Bob Dylantől a Blowin’ The Wind, a Mr. Tamburin Man és az A Hard Rains A Gonna Fall-t. Clapton pengette a While My Guitar Gently Weepst. Preston a That’s The Way God Planned It-tel rukolt elő, Russel Mick Jaggert és Keith Richardst idézte meg a Jumpin Jack Flash-sel.

Már 1971. végén megjelent a dupla album, amely nem véletlenül kapta meg az év albumának járó Grammy-díjat. Azóta természetesen megszületett a CD-változat is. A filmet 1972-ben mutatták be, a DVD pedig 2005-ben jelent meg – a film felfrissítése alapján.  A DVD-re a 100 perces zene mellé 72 percnyi extra anyag került, interjúkkal és korábban nem látható-hallható felvételekkel.  Közülük kiemelkedik Robert Johnson klasszikusa, a Come on in My Kitchen Harrison, Clapton és Russell előadásában. Nem szerepelt az eredeti filmen Bob Dylan Love Minus Zero/ No Limit című dala sem. A De Luxe változathoz ráadásul igen gazdag, 64 oldalas booklet is jár.

 
Korábban nem sikerült ennyi élvonalbeli zenészt humanitárius cél érdekében mozgósítani. A bangladesi menekültek megsegítésére a koncertek jóvoltából állítólag 17 millió dollárt (vannak olyan források, amelyek ennél nagyobb összegről szólnak) utaltak az ENSZ Gyermeksegélyezési alapja, az UNICEF számára, a menekültek segélyezésére. A kiadványok - így a legutóbbi DVD – bevételeivel tovább hízik George Harrison alapítványán keresztül az UNICEF-hez juttatott összeg. Harrison özvegye, Olivia által 1 millió dollár adományozásával hozta létre az alapítványt.
 
Ravi Shankar kijelentette: mélyen megindította, hogy ennyi év után sem merült feledésbe Banglades ügye, s maga a koncert sem.


Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.