A sorozat szereplői közül valószínűleg ezt a bandát ismerik a legkevesebben, pedig a gitárosa korábban (a 60-as évek végén, 70-es évek elején) a legnagyobb tehetségnek, közönség-kedvencnek számított a Free-ben. Igen, Paul Kossoff-ról van szó, aki még a 26. születésnapját sem érte meg.

Az 1950-es születésű londoni Paul Kossoff gyerekként klasszikus gitáron tanult, majd tinédzserként abbahagyta. Döntését akkor változtatta meg, amikor Eric Claptont látta John Mayall Bluesbrakers-ének egyik koncertjén. Azonnal vett magának egy Gibson Les Paul gitárt és lázas gyakorlásba kezdett, egyébként a márkához pályafutása végéig hű maradt. Az élet furcsa fintora, hogy néhány évvel később Clapton a Blind Faith szupergroupjával turnézott, ahol az előzenekar a Free volt. Annyira megtetszett neki Kossoff játéka, hogy arra kérte mutassa meg neki a technikáját közelről a hangszeren! „Lassúkezű” ilyesmit, nem hiszem, hogy túl sok szakmabelitől kérhetett az elmúlt évtizedekben! (Paul Kossoff életéről, a Free-ben aratott sikereiről bővebben a Rockháló kapcsolódó cikkeiben olvashattok).


Hősünk a Free-t 1971-ben már egyre kommerszebbnek vélte, ezért inkább a rövid életű Kossoff, Kirke, Tetsu & Rabbit formációt választotta, amelyben Tetsu Yamauchi volt a basszeros, John „Rabbit” Bundrick pedig a billentyűs. Muzsikájukat mindössze egy album őrzi ugyanebből az évből.

Ezt követően 1973-ban Kossoff kiadott egy szólólemezt Back Street Crawler címmel, amelyet két évvel később zenekarának nevéül választott. Az énekesük Terry Wilson-Slessor, a billentyűsük Mike Montgomerry, a basszusgitárosuk Terry Wilson, míg a dobosuk Tony Braunagel lett. Azt hogy mire volt képes élőben ez a formáció élőben, az utókor mindössze egy 1975. június 15-én rögzített koncertből tudhatja meg (Live at Croydon Fairfield Halls), amelyet 1998-ban jelentettek meg!


Van viszont tőlük két lemez, a bemutatkozásukat jelentő The Band Plays On (1975) és a 2nd Street 1976-ból. Igényes hard rockot játszottak, talán hasonló irányba mehetett volna a Free is, ha együtt maradnak a zenészek. Más volt ez a muzsika, mint amit a hozzájuk képest sokkal „felvizezettebb”, slágeresebb zenei világot képviselő, ugyanakkor induló Bad Company képviselt. Egy kiadóhoz tartoztak, de a Back Street Crawler koránt sem kapta meg azt a támogatást, mint Paul Rodgers „rossz társasága”.

A The Band Plays On LP-n 10 dalt hallhatunk, amelyek többségét Montgomerry követte el, vagy közös szerzemény, mint a nyitó Hoo Doo Woman. A billentyűs énekesként is besegít néha, mint a New York, New York című opusban (aminek persze semmi köze Frank Sinatra azonos című világsikeréhez). A dalban szenzációsan szól Kossoff gitárja is, mint ahogy mindegyik számban. A bandának egyébként remek énekese volt Terry Wilson-Slesser személyében, aki néha még Paul Rodgers-re is emlékeztet.

A Free-s hangulatú Survivor után jön a bluesos It’s a Long Way Down to the Top, amely korong egyik legjobb száma. Ebben aztán Paul Kossoff megmutatja (csak úgy odavetve) miért is ájult be a gitárjátékától a fél világ, és miért hiányoznak annyira ma is az ő ízes szólói. A másik kiemelkedő, szépséges kompozíció az albumról a Jason Blue. A dal hangulata magával ragadó, a gitárhangzást fúvósokkal is díszítették, amellyel csak fokozták a hatást. A Train Song nagyon dögösen szól, még „mai füllel”hallgatva is.

A címadó The Band Plays On-nal zárul ez a sokat ígérő lemez, amelyről ugyan egy dal sem lett sláger, mégis nagy kár, hogy ezután már csak a 2nd Street LP-re futotta a fiúk erejéből.

Erre a korongra kilenc dalt tettek fel és mindjárt az első, a Selfish Lover és az azt követő Blues Soul olyan, mintha ők is a könnyebben befogadható dalok felé mozdultak volna el. A Stop Doing What You’re Doing-ban aztán magasabb sebességi fokozatba kapcsolnak, majd a Raging Riverben visszavesznek a tempón. Az album kimagasló felvétele a Just For You, amelyben a hard rock műfaj minden szépsége benne van.

A zenekarban benne volt a nagy lehetőség, amit a korábban említett koncertalbumuk is mutat, de nem volt lehetőség a szárnyalásukra, mert  Paul Kossoff nem tudta leküzdeni démonait. Pedig egyszer már a klinikai halál állapotából hozták vissza, de nem volt képes kiszabadulni a kábítószer fogságából. Egy Los Angeles-ből New Yorkba tartó éjszakai repülőjáraton halt meg 1976. március 19-én szívrohamban, de mindenki tudta a környezetében, hogy ehhez a kábítószerek romboló hatása is kellett.



Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.