Les Paul, a gitár egyik ősatyja másfél esztendővel ezelőtt távozott z élők sorából. Szinte nincs a pop-rock mezőnyében olyan gitáros, aki ne emlegetné őt példaképeként. Nos, közéjük tartozik Jeff Beck is, aki ezen a lemezen 20 dal eljátszásával tisztelgett az emléke előtt.

Jeff egy évvel ezelőtti Emotion & Commotion című albumáról két szám is Grammy-díjat ért februárban. A díjkiosztó napjaiban jelent meg a Rock and Roll Party Honoring Les Paul című albuma.

 
Az egyenletesen kimagasló színvonalú lemez ma elég ritkaság. Ezúttal is olyan lemezt hallgathatunk, amelynek vannak ugyan fantasztikus csúcspontjai, ám akadnak laposabb „menetek” is. Nem biztos, hogy a „Rock and roll party” megfelelő cím, hiszen a feldolgozott számok jelentős része rock and roll előtti korszakot idéz. Természetesen maga Les Paul sem volt a rock and roll pionírja, bár a hatott a műfajra.

 
Beck albumának első három száma – Double Talkin Baby, Cruisin’ és The Train Kept a Rollin (ugye mindenkinek beugrik a Yardbirds-verziója és a Nagyítás jelenete?) - lendületes kezdet annyi szent, így elvárható lett volna a hasonló folytatás is.  

A Cry Me a Rivernél azonban kicsit beletaposott a fékbe a csapat, a How High The Moon ismét lendületesebb, mindkettő gitárosunk stílusbeli sokoldalúságát dicséri. A Sitting On The Top Of The World tele Beck-bravúrokkal, akárcsak a Bye, Bye Blues, a The World is Waiting for the Sunrise is. A Vaya Con Dios-ban nagyszerű szólót hallani, de a világhírű nótának vannak jobb feldolgozásai is. Nem hoz különösebben lázba a The Mockin’ Bird Hill sem.


Ritka szép darab viszont az I’m A Fool To Care és a maga korában hallatlanul  népszerű Tiger Rag is. Nem az album csúcsa, a Peter Gunn, valamivel erősebb a Rocking is Our Business. Az Apache gyönyörűen szól, ha nem is rugaszkodik el a Shadows-klasszikustól, erősebb viszont a szintén alapnak számító Sleep Walk. A New Orleanshoz nem sokat tesz hozzá Jeff és a csapat. A Grammy-díjas  Nessum Dormát idézi a Walking in The Sand, nagyot szól az utolsó előtti nóta, a Please Mr. Jailer is. Szögezzük le, hogy ebben jelentős Imelda May az énekesnő érdeme is, aki a lemez legtöbb dalában remekel. Nem lehet panasz a záró Twenty Flight Rockra sem, Eddie Cohran dalát Brian Setzer remek énekével hallhatjuk.


Minden jó, ha jó a vége: erős lemez a Rock and roll party, még ha műfaját tekintve vegyes is. A rock and roll, a klasszikus rock  a bluegrass, a blues egyaránt  helyet kap  a tisztelgő lemezen, amelyet jó szívvel fogadhat  a mester valahol fent…


Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.