Tough – ennyi mindössze John Mayall napokban megjelent lemezének címe. A szó jelentése: kemény, szívós, erőszakos és sok minden hasonló, de már ezek a jelzők is jól jellemzik a korongról megszólaló zenét, nem utolsó sorban a Nagy Fehér Főnök énekhangját.

A borítón csak az ő neve olvasható a cím mellett - az évtizedeken át megszokott Bluesbreakers nélkül. Ez az első albuma a Rocky Athas (gitár), Greg Rzab (basszus), a fekete Jay Davenport (dob) és Tom Canning (billentyűs) alkotta új bandának. Mayallon kívül minden zenész amerikai a csapatban, de ezt már megszokhattuk az utóbbi időben. Közülük Canning az elmúlt években vele volt, s régi ismerős Greg Rzab is, aki Budapesten is fellépett a blues fehér királyával, akinek haja tovább fehéredett, s nem ritkult, viszont az utóbbi években megszokott lófarok eltűnt.
 
A sorrendben 57. Mayall-albumra 11 track került. Már az első két kompozíció után megállapítható, hogy a Mester ezúttal nem csak dünnyögni akarja a bluest. Az önironikus Nothing To Do With Love bizony igencsak rockos, s ez elmondható a következő, a Just What You’re Looking For-ról valamint a Playing With Losing Hand-ről is.

Athas barátunk kicsit elfeledteti velünk elődje, Buddy Whittington lágy szólóit. Persze azért érződik és hallatszik, hogy nem akárki penget – különben mit is keresne Mayall oldalán? A negyedik nóta, az An Eye For An Eye - talán pihenésként - már tiszta Mayall-hangzás, s az ötödikről, a How For Downról  is ezt lehet mondani. A hatodik dal ismét kizökkent a szunnyadozásból, a Train to My Heart az első trackek dinamizmusához tér vissza. A hetedik számmal ismét vonatozunk - a Slow Train To Nowhere igazi blues, a Mayall-féle iskola receptje szerint, Athas gyönyörű szólójával. Nem lehet panasz a Numbers Downra sem.
 
Máris a kilencedik dalnál tartunk, s még nem volt időnk unatkozni: a Good Old Rockin’ blues azt adja, amit a cím ígér - jó öreg blues-rockot. A tizedik, a Tough Times Ahead az album leghosszabb trackje a maga bő 7 percével, altat egy csöppet, de nagyon tartalmas, bár a címben ígért kemény időket nem leljük fel benne. S végül a záró nóta, a The Sum of Something, az album összegzése amolyan igazi Mayall-stílusban, remek billentyűs szólókkal, de azért a gitáros is odateszi a magáét.
 
A Tough csaknem 55 perces lemez, maga Mayall volt a producere, s több dalának szerzője. Érdekesség: a szerzők között van egykori, a szakmában ma az egyik legjobbnak tartott gitárosa, Walter Trout is. Akár csak az elmúlt évek korongjait az Eagle kiadó jelentette meg ezt is. Aki eddig szerette Mayallt, valószínűleg most sem fog csalódni, sem kiábrándulni. Az öreg zenészektől különben sem illik valami egetverő újdonságot számon kérni, még ha esetleg mi magunk mást is várunk.
Ízlésekről persze lehet vitatkozni, (de minek) hozzám ez az album közelebb áll, mint a két évvel ezelőtt megjelent In The Palace Of The King – pedig az sem volt éppen rossz.

Azt az ígéretét, hogy lassítani fog a tempón, idén eddig nem sikerült teljesítenie Mayallnak, koncert koncert hátán egész éven át, B.B Kinggel is összejött Londonban néhány bulira. Még novemberben is vár rá egy menet az USA-ban és Kanadában. Szép lenne, ha bemutatná budapesti rajongóinak is az új bandát, de ne legyünk telhetetlenek, hiszen tavaly és tavalyelőtt láthattuk-hallhattuk, de hátha. Ami fontos, Mayall közel a 76. szülinapjához is ereje teljében van.

Kovács Miklós

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.