
Amúgy, a többi kiválasztottal sem az a „baj”, hogy amit letettek az asztalra, az nem képvisel zenei értéket, sőt, akár maradandónak is tarthatjuk, hanem inkább az, hogy vajmi kevés köze van a rockzenéhez, már mint amit mi magyarok, vagy az európai zenerajongók annak tartanak. Persze jól tudjuk, hogy a tengerentúlon, minden ROCK, amiből az amerikaiak pénzt tudnak csinálni és valamilyen formában zenének nevezhető...
A pop nagyasszonya, Louise Ciccone, vagyis Madonna, bár korlátozott hangterjedelemmel rendelkezik, de karizmatikus egyénisége, zseniális átváltozó művészete, - amit még David Bowie is megirigyelhet - megkérdőjelezhetetlenné teszi helyét a popvilágban. Nincs igazából gond a 60-as évek népszerű instrumentális gitárzenét játszó csapatával, a Ventures-szel sem, mint ahogy abban az időben sokan kedvelték nálunk is a Dave Clarke Five együttest – igaz nem a brit rhythm and blues fanatikusai – ennek a slágerzenét játszó csapatnak olyan dalok fűződnek a nevéhez, mint a Glad All Over, az Over and Over és a Bits and Pits. A Seattle-ből induló Ventures gitárjain pedig olyan sikerek csendültek fel, mint a Walk Don’t Run és a Hawaii Five-O.
Természetesen csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk a kanadai költő-énekes Leonard Cohen művészetéről és jelöléséről, aki számtalan emlékezetes dalt adott nekünk (Suzanne, Dress Rehearsal Rag…), de vele kapcsolatban is rockról beszélni?
Persze az igazi botrányt az jelentette volna, ha a „veretes” diszkósztárok: Donna Summer és a Chic, vagy a Beastie Boys is bebocsátást nyert volna jövőre a Dicsőségcsarnokba. Gondoljunk csak Ozzy-ra, amikor néhány éve a rá jellemző stílusban kikelt - milyen igaza volt – a zeneileg outsidereknek tartott 600 „szakértő” ellen, akik közel egy évtizedig kigolyózták a Black Sabbathot. Szerinte úgy döntöttek az ejtésükről, hogy sosem voltak egy Black Sabbath koncerten, és nem hallgattak meg egy lemezt sem tőlük. Végül nagy nehezen kegyeskedtek beengedni őket a Cleveland-i szentélybe.
Most mindenesetre nagyon büszke magára és a jelenlegi döntésükre Joel Peresman, a Rock and Roll Hall of Fame alapítvány elnöke, hogy a jelöltek „a rock and roll legszélesebb spektrumát képviselik”. Csak nehogy úgy járjon néhány év múlva ez az intézmény, hogy ebbe a klubba már nem akarnak tartozni a rockerek, mert ide bevennék őket. (Többnyire Woody Allennek tulajdonított az eredeti mondás).
Géczi László



