Kanada számon tartja híres szülötteit, még akkor is, ha nem a vadregényes ország földjét lakják – így vannak ezzel írók, színészek, filmesek, és még inkább zenészek esetében, akikről néha a nagyvilág sem tudja, hogy nem amerikaiak, hanem a Niagarától északra van hazájuk.

És természetesen a rockerek vére sem válik vízzé, és közönségük hálás is ezért: a kanadaiak nagyra becsülik klasszikusaikat. Ez derült ki abból a szavazásból, amely során 600 zenész, kritikus, lemezlovas és lemezkereskedő választotta ki a száz legkedvesebb hazai albumot.

A voksolást, amelynek eredménye a The Canadian Press című lapban jelent meg, Bob Mersereau szakíró kezdeményezte készülő könyve számára. Aligha meglepő, hogy a műfaj talán legnagyobb kanadai egyénisége, Neil Young vezeti a listát annak ellenére, hogy immár 40 éve Kaliforniában él. Harvest című, 1972-es albuma a folk- és countryelemekkel tarkított rock egyik modellje azóta is. Övé a 3. hely is, a két évvel korábban született After The Gold Rush-sal, és a 100-as listán még további hat lemezzel szerepel a 62 éves, ma is töretlenül aktív ontariói óriás.
   
A második helyre Joni Mitchell, a kanadai zene költőként és festőként is elismert nagyasszonya került, aki 1969-ben vált világszerte ismertté Woodstock című dalával, amelyet bánatában írt, mivel az akkor még kezdőnek számító énekesnőt nem hívták meg a nagy fesztiválra. Alig két évre rá már mérföldkövet alkotott egyedi hangzású, folkalapú zenéjével, a Blue-val, ez lett a kanadai kedvenclistán ezüstérmes. A 4.-nek szintén jelentős szerepe van a rocktörténetben: a Bob Dylan kísérőzenekarából kinőtt The Band (képünkön) "Music From Big Pink" című, 1968-as lemeze annak idején azzal okozott szenzációt, hogy teljesen elütött az akkor divatos rockirányzatoktól. Második albumukkal, amely csak a "banda" nevét viseli, megcsípték a lista 7. helyét is.
   
Ötödiknek a The Tragically Hip alternatív együttes 1992-es Fully Completely-je futott be, míg a 6. a magyar ősöket is felmutató Alanis Morissette, aki 1995-ben a Jagged Little Pill-lel átértelmezte a "női rockot". A 8. helyen áll az elmúlt évek egyik szenzációja, az 1970-es évek hangzását modernizáló Arcade Fire (képünkön) 2004-es bemutatkozó lemeze, a Funeral. A több mint 30 éve működő Rush progresszív hardrock trió 1981-es Moving Pictures-e lett a 9., míg a Guess Who 1970-es American Womanje a 10. Ez utóbbi címadó dalával vezette először az amerikai toplistát kanadai együttes, pedig eredetileg egy kislemez B-oldala volt. Az American Woman ma is nagyon népszerű, több filmben, köztük az Oscar-díjas Amerikai szépségben és a KicsiKémben is felcsendült, de felhasználták különböző reklámokhoz is. Manapság jól ismert az a változat, amelyet Lenny Kravitz készített, de legyünk őszinték: az eredeti dübörgése, kissé „savas” gitárja felülmúlhatatlan. (Csak ínyenceknek: a YouRube-on látható egy olyan felvétel, ahol a Guess Who Neil Young-gal együtt nyomja az American Womant).
   
Érdekes módon kimaradt az első tízből Leonard Cohen, igaz, csak hajszálnyira, mert a 11. lett első lemezével, az 1967-es Songs of Leonard Cohen-nel. A lengyelországi zsidó bevándorlók gyermeke akkor már több verseskötettel és két regénnyel tette le névjegyét a kanadai irodalomba, és csak 33 évesen szánta rá magát, hogy addig szűk körben előadott dalait lemezre vegye. Cohen kétféle életműve azóta is párhuzamosan gyarapodik, gyakran össze is fonódik.
   
És még sokan mások is: Bryan Adams, akit kissé tönkre tett a Robin Hood-filmzenének, az Everything I Donak mindent elsöprő sikere, David Clayton-Thomas, a Blood, Sweat and Tears hatalmas testű és hatalmas hangú énekese (képünkön), aki a chicagói jazz-rock banda 2., 3., és 4. lemezén memóriánkból kitörölhetetlenül énekli a Spinning Wheelt, a Hi-de-Hót, a Lucretia McEvilt vagy a You’ve Made Me So Very Happyt, a Guess Who-ból kinőtt Bachman Turner Overdrive. Nálunk is megfordult még az 1980-as években a Saga hard-rock banda, később itt járt a vak gitárzseni Jeff Healey. És hol marad a Steppenwolf, minden motorosok himnuszának, a Born To Be Wild-nak előadója? És a nőknél sem csak Joni és Alanis van – kár lenne elfeledkezni Loreena McKennit spirituális zenei útkereséseiről, vagy Diana Krall kissé „retrós” muzsikájáról, de Avril Lavigne sem a „futottak még” kategória. A kanadai alternatív rock hívei  pedig esküdhetnek a Nickelback-re.

A múltba nézők figyelmébe ajánljuk, hogy a Four Lads énektrió, akik annak idején az Istambul című slágert énekelték, szintén kanadaiak. Ugyancsak e földről származott Denny Doherty, a Mamas and Papas, valamint Zal Yanovski a Lovin’ Spoonful tagja. És szegről-végről kanadainak tekinthető Eric Clapton is, akinek apja a második világháború idején Angliában bevetett kanadai katonai volt, de még fia születése előtt hazavezényelték….

Rhythm-and-Love


Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.