Amire sem rajongói könyörgés, sem dollármilliók nem volt képesek, megtette egy régi barát, egy „csapatfőnök” emléke. Igaznak bizonyult az a hír, amelyet Robert Plant már nyáron pedzegetett: egyetlen alkalomra ismét összeáll a Led Zeppelin.

Tíz nap híján 27 évvel azután a John Henry Bonham halála pontot tett az Ólomléghajó mesés repülésének végére, Robert Plant, Jimmy Page és John Paul Jones megerősítették: november 26-án Londonban újra együtt játszanak.

A koncertet a 20 ezer fős O2 Arenában az Ahmet Ertegün Education Found javára. Az alapítványt az Atlantic cég egykori, tavaly 83 esztendősen elhunyt főnökének tiszteletére hozták létre, és célja egyetemi ösztöndíjak támogatása az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Törökországban. Már a török származású „gazda” halála után közvetlenül felmerült, hogy hajdani védencei egy emlékkoncertet tartanak tiszteletére. A Led Zeppelin különösen hálás lehet neki, hiszen 1968 őszén úgy vette meg „lábon” a Led Zeppelint Peter Grant menedzsertől, hogy egyetlen hangot sem hallott a fiúktól. A befektetést aztán nem bánta meg, mert az együttes a rock-biznisz egyik legnagyobb kasszasikerének bizonyult és bizonyul még ma is. „A Zeppelin-évek alatt Ahmet Ertegün volt a köztünk lévő szolidaritás és egyetértés szilárd bázisa. Számunkra ő volt az Atlantic Records, egy közeli jó barát és igazi cinkostárs” – mondta a sajtókonferencián Plant.

Persze ne felejtsük el, hogy kik köszönhették még világhírüket Ertegunnak: Ray Charles, Aretha Franklin, Otis Redding, Wilson Pickett, Etta James, sőt, a forgószeles matrica alatt jelentek meg az 1960-as évek „acid-rock”-jának kiválóságai, a Vanilla Fudge és az Iron Butterfly is, később a Yes és a Crosby, Stills, Nash and Young. Azt ma már kevesen tudják, hogy az eredetileg jazz-kiadónak indult az Atlantic, Ahmet fivére, Nesuhi révén, sztárjai között volt Charlie Mingus és John Coltrane is.  És a névsor korántsem teljes…

A koncertre egy jegy 125 fontba kerül, egy ember csak két darabot vehet, az igénylők között sorsolással döntenek. Már a bejelentés pillanatában gyakorlatilag megközelíthetetlen lett a www.ahmettribute.com, amelyen keresztül az igényléseket el lehet juttatni.
 
Amint az várható volt, Plant, Page és Jones mellett Jason Bonham, a 32 évesen meghalt John Henry Bonham dobos fia lép színre a Led Zeppelin színeiben. Bár ezt a kérdést is lebegtették, aligha volt kétséges, hogy Jason az egyetlen, aki méltó Bonzo dobjaira. Legendás történet, hogy 1979-ben a knebworthi fesztivál hangpróbája idején apja titokban a többiek háta mögött beültette akkor 13 éves fiát a dobok mögé, és a társak jó ideig nem vették észre a cserét. Igaz, a fiú pályafutására mázsás súllyal nehezedik azóta is a Bonham-örökség...

A koncert további szereplői: Pete Townshend, a The Who gitárosa – ami azért is érdekes, mert  a két banda annak idején nemigen evett egymás tenyeréből - Bill Wyman és a Rhythm Kings, valamint a Foreigner együttes és Paul Nutini skót énekes, Ertegün utolsó „szerzeménye”.

A Led Zeppelin 1968 és 1980 között uralta a rock-világot, a blues-ból, a rock and rollból, a folkból, sőt, keleti zenei elemekből szőtt, utánozhatatlan keverékű zenéjükkel. Kilenc stúdiólemezük ma már a műfaj klasszikusa, olyan dalokon nőttek fel zenész- és rajongó nemzedékek, mint a Dazed and Confused, a Whole Lotta Love, a Since I,ve Been Loving You, a Black Dog, a The Song Remains The Same, a Kashmir, az Achilles, Last Stand és mindenekelőtt a Stairway To Heaven, amely évtizedek óta vezeti a rádióban leggyakrabban lejátszott rock-dalok örökranglistáját. Csak akkor hallgattatták el Amerikában, amikor a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után semmi olyan dalt nem lehetett a rádiókban játszani, amelyekben a „mennyek” szerepeltek. (A dal hatására jellemző, hogy az Államokban és Nagy-Britanniában egy idő után a hangszerboltokból kitiltották azokat a gitárosokat, akik megvásárlandó hangszerüket a Stairway bevezető akkordjaival próbálták ki).

Persze legalább ilyen fontos mérföldkövei a rock-történetnek az Immigrant Song, amely a heavy-metalt nemcsak zenéjében, hanem szövegvilágában is meghatározta (először van benne szó viking hódításról, barbárokról), a Babe, I,m Gonna Leave You és a Gallows Pole akusztikus blues-a, a No Quarter misztikuma, a Moby Dick dobőrülete, a When The Levee Breaks nyomasztó szökőárja vagy a Good Times, Bad Times hallatlanul sűrű három perce. A korlátlan fantáziájú Page gitárjátéka, Plant szenvedéllyel teli, skattel és sikolyokkal tűzdelt éneke, Jones bravúros, mégis szilárd basszusgitározása, orgonálása és hangszerelései, valamint Bonham vadállati nyersességű dobolása tökéletes vegyületet alkotott.

A Zep ugyanakkor mindig élőben tudta formája legjavát hozni, nem véletlen, hogy 12 éves pályafutásuk során több mint 500 olyan "kalózlemez" került forgalomba, amelyeket nem ritkán 3-4 órás koncertjeik alatt vettek fel titokban. A gyűjtők vágyainak netovábbja az 1975. májusi londoni Earl Court-beli maratoni koncertek felvétele, de legalább ilyen kincsnek számítanak az 1968 őszi skandináviai fellépések, az 1970-es montreux-i vagy az 1977-es clevelandi buli, amely a lemezvadászok között Destroyer névre hallgat. De a kibírhatatlanságot súrolja egy 1973-as dallasi koncert, ahol a Dazed and Confused 49 percig szól, észveszejtő energiák szabadulnak fel az 1969. áprilisi Fillmore West-beli bulin is különösen a How Many More Times 22 perces hangzavarában. Szinte biztos, hogy a november 13-ra tervezett Mothership című Best of…gyűjtemény nem fogja kielégíteni a Zep-rajongókat, akik inkább olyan kiadványokra várnának, mint a 2003-ban megjelentetett tripla How The West Was Won, az 1972-es amerikai turné koncertfelvételeinek válogatása. Azt pedig jól tudjuk, hogy a feltétlen híveknek nem a „hi-fi” minőség a fontos.
   
Az együttes 1980. szeptember 25-én elveszítette dobosát és ez megpecsételte sorsukat: tudták, hogy "Bonzo" nélkül már nem ugyanaz az együttes, a folytatással, úgy érezték, barátjukat árulnák el, ezért három hónappal később hivatalosan is bejelentették feloszlásukat. Azóta ellenálltak minden kísértésnek, hogy újra együtt játszanak, pedig 1990-ben 100 millió dollárt kínáltak nekik egy világturnéért. Kivételt csak 1985-ben és 1988-ban tettek, amikor a Live Aid philadelphiai koncertjén, illetve az Atlantic lemezkiadó 40. évfordulójára rendezett New York-i bulin léptek fel, egy-egy félórás blokkal.  A Live Aiden Phil Collins és Tony Thompson, az Atlantic-koncerten pedig Bonzo fia, Jason Bonham dobolt. Két évvel később a három életben lévő tag „privát módon” együtt muzsikált Jason esküvőjén, 1995-ben pedig ott voltak a Rock and Roll Dicsőségcsarnok beiktató gáláján.
   
Hármuk közül a legsikeresebb szólópályafutást Robert Plant mondhatja magáénak. Az énekes kezdetben erőnek erejével próbált elszakadni a Zep-hagyományoktól, de aztán az 1990-es évektől lassan visszatért az eredeti hangokhoz is. Legjobb önálló lemezeit, a Dreamlandet és a Mighty Rearrangert már 2000 után készítette. Előadói erejéről legutóbb az idén nyáron győződhetett meg a budapesti közönség.
   
Jimmy Page Paul Rodgers-szel, a Free énekesével alakította meg a The Firm együttest, amely azonban sajnos rövid életű volt. 1988-ban viszont nagy sikert aratott az Outrider című lemezével, amelyre Plantet is meghívta.  Aztán valami apróságon úgy összeveszett Roberttel, hogy bosszúból azzal a David Coverdale-lel készített lemezt, akit a fanyalgók csak "gyenge Plant-utánzatnak" neveztek. Szerencsére, a duzzogásnak hamar vége lett: 1994 és 1998 között sokak szívét dobogtatták meg a legszebb Led Zeppelin-hagyományok felélesztésével és újraértelmezésével, amikor a No Quarter - Unledded lemezzel és filmmel az együttes régi nagy sikereit átdolgozták akusztikus hangszerekre, és kihozták belőlük e bennük rejlő "világzenei" lehetőségeket. Ketten bejárták az egész világot, és 1998 februárjában Budapestet is megörvendeztették. Még abban az évben megjelent új anyagot tartalmazó lemezük, a Walking Into Clarksdale, de a folytatás elmaradt. Jimmy azóta önállóan dolgozik, állítólag szólólemezre is készül, de ez egyre csak késik.   
   
John Paul Jones, aki már a Zep előtt is elismert hangszerelő és producer volt, visszatért e régi szenvedélyéhez. Az ő stúdiómunkáját dicséri például az R.E.M. Automatic For The People című albuma. Sokoldalúságára jellemző, hogy 1993-ban Diamanda Galas görög-amerikai avantgárd énekesnővel készített lemezt This Sporting Life címmel, majd két önálló albumot jelentetett meg: az erősen "drum and bass"-stílusú Zoomát, majd az ugyancsak keményen dübörgő, de emészthetőbb The Thunderthiefet, amelynek egyik vendégzenésze Robert Fripp, a King Crimson gitárosa volt. Közben rendszeresen fellépett önálló koncerteken, és szívesen látott vendége volt mandolin-fesztiválokon, kedvenc háromnyakú hangszerével.
   
Ismét egy „reunion”. Az örök utálatosok persze máris megszólaltak, mely szerint Pagey már árnyéka önmagának, Plant hangjából csak romok maradtak (de sok „utód” örülne azoknak a romoknak…)…A cél természetesen nem az, hogy „egy az egyben” megszólaltassák egykori önmagukat, azok a dalok úgyis már régen ott peregnek agyunk és szívünk végtelenített szalagjain.
   
Az elmúlt évtizedekben volt a rock-ban sok várva várt újraegyesülés, de ezek közül nem mindegyik jelentett osztatlan örömet. A The Who például előbb folytatta Keith Moon nélkül, majd hét évi szünet után összeálltak egy Tommy-felújításra és egy turnéra. Utána újabb hosszú szünet következett, és mire ismét koncertezni kezdtek volna, már a basszusgitáros John „Ox” Entwhistle is meghalt. Bár a 2006-ban megjelent új lemezük, az Endless Wire kiváló muzsika, koncerten már aligha tudják a korábbi fergeteges élményt nyújtani. A Genesis hosszú időn át hitegette rajongóit, hogy ismét összejön a „nagy ötös”, végül mégis csak a trió állt össze, és a turné, amelyből végül Magyarország „az ismert technikai okok miatt” kimaradt, nem váltott ki túl nagy lelkesedést: Collinsék produkcióját „hideg profik pénzszagú bulijának” nevezték. A Police tagjai több mint 20 évig nem álltak egymással szóba, az idén ismét együtt turnéznak, de zeneileg már fényévekre állnak a Roxanne és a Message In The Bottle világától. A Cream tagjait is ugyancsak hosszasan kellett unszolni, hogy ismét egy levegőt szívjanak a színpadon – főleg Eric Clapton és Jack Bruce volt „fasirtban” egymással, végül a 2005-ös londoni és New York-i „comeback” egész jól sikerült, de folytatásra nem is gondoltak…A Pink Floyd nagy négyesét is csak a Live 8-re lehetett összetrombitálni 2005-ben, túlságosan mély volt már a szakadék Roger Waters és a többiek között.

Az Animals eredeti csapata kétszer, először 1977-ben, majd 1983-ban próbálkozott egy-egy „reunionnal”, lemezek is születtek, aztán valamennyien rájöttek, hogy jobb külön – igaz, ők azóta kísérleteztek azzal, hogy egyes tagok Animals néven léptek fel – Eric Burdon nélkül. Hasonlóval próbálkozott a Yardbirds is, amelynek eredeti csapatában már csak Jim McCarthy dobos és Chris Dreja gitáros szerepelt. A Yes egészen különleges utat képviselt: előfordult, hogy két különböző formáció is turnézott ezen a néven, és pereskedtek is egymással rendesen. Egészen más a King Crimson esete: amikor az 1974-es feloszlást követően 1981-ben Robert Fripp újra életre hozta a csapatot (aztán az 1984-től 1992-ig tartó szünet után ismét), senki nem kérte számon tőle az eredeti bandát, mivel jószerével alig volt a Karmazsin Királynak olyan lemeze, amelyen ugyanaz a felállás játszott volna. Időnként tanúi vagyunk Crosby, Stills, Nash and Young-„reunion”-oknak is, de az ő példájuk azért sántit, mert valójában soha nem számítottak „állandó zenekarnak”.

Akadtak persze pozitív példák is: az Emerson, Lake and Palmer trió 1979-ben abbahagyta, aztán 1992-ben váratlanul ismét felbukkant, és tudtak újat mondani: két stúdiólemezük, a Black Moon és az In A Hot Seat remekül sikerült, koncerteken pedig hozták régi formájukat, amint erről mi is megbizonyosodhattunk 1992-ben és 1997-ben is. A csúcs persze a Colosseum: 23 évig egymás felé sem néztek, aztán gondolták, játszanak egyet még egyszer az életben. A többi már rock-történelem, amely immár 13 éve tart…

Rhythm-and-Love


Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.