A többször – de nem e sorok írója által – már leírt mélynövésű és torkú Eric Burdon az elmúlt hét végén a Balaton-parton adott ízelítőt tudásából, a hatvanas és hetvenes évek világából. Vagy másfél órát töltött a színpadon, lehet, hogy tovább is maradt volna, de több szemtanú véleménye szerint a Harley Davidson Fesztivál egyik szervezője a ráadások közben megálljt parancsolt. Pedig Burdonünk bírta volna még erővel...

Szinte hihetetlen, hogy 66 éves emberünk mit művel még ma is a színpadon. Jó, vokállal olykor ugyan meg kell támasztani azt a néger hangot, de azért...

Tizenhat nóta hangzott el a blues atyamesterétől. Azt nem tehette meg, hogy a  legutóbbi, egyébként nagyszerű albumáról, a tavaly megjelent Soul of a Manről egyetlenegy számot se játsszon, de a többi, bizony fantasztikus válogatás volt  az Animals és a War legszebb napjaiból.

Mi mással is kezdhetett volna, a jó öreg, mint egyik legnagyobb slágerével, a Don’t Let Me Be Misunderstooddal. Utána jött két „friss”, az új lemezről – könnyű szívvel megbocsátottuk neki. A kábulat Bob Dylan szerzeményével, a Baby Let Me Take you Home-mal folytatódott, majd jöttek sorban az etalonok: a We,ve Gotta Get Out of This Place, a Don’t Bring Me Down, az It’s My Life. S még távolról sem volt vége!  Hiszen egész pályafutásának legjobbjait vette elő, a See, See Ridert, a Boom, Boomot, és a San Franciscan Nightot sem hagyta ki, egyenesen az alsóörsi fesztivál vendégeinek címezve. Ahogy mondani szokás, nem volt piskóta a Mother Earth sem a War legjobbjai közül, majd ahogy mindenki várta, a kötelező House of the Rising Sun zárta az előre borítékolható ráadás előtti szakaszt.

A ráadásban Ike és Tina Turner gyöngyszeme, a River Deep Mountain High és a War-korszak másik csúcsa, a Tobacco Road fokozta a hangulatot. Kérem, ne leltározzanak, akik ott voltak, lehet, hogy kihagytam valamit.

Ha egyáltalán érdekel valakit, én személy szerint a See, See Ridertől, a Boom, Boomtól és a River Deep Mountain High-tól rendültem meg főként. A tavalyi repertoárból szívesen vettem volna az I Put a Spell On yout, de ne legyünk telhetetlenek.

Szólni kell Eric négy kísérőjéről Paula O’Rourke-ról, a vörös hajú basszusgitáros hölgyről, Eric McFadden gitárosról, Red Young billentyűsről, és Tony Braunagel dobosról. Valamennyien jól segítették az öreget, bár időnként egész nyugodtan fájhatott a szívünk a Jimi Hendrixet felfedező Chas Chandler basszusgitáros-óriásbébi vagy Alan Price, a billentyűk varázslója után.
 
A múlt évi budapesti koncert után a fehér blues nagy öregje megint tudott rátenni egy lapáttal. Nem lepődnék meg, ha nem túl hosszú időn belül ismét bejelentkezne, hiszen szemlátomást élvezte a koncertet. És még csak hatszor volt itt.

    Blues-Heart


Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.