A Corrs indulása óta eltelt 12 évre és az azóta eladott 30 millió lemezre gondolva azt hihetnénk, hogy már igazán mindent tudunk Andrea Corr-ról. Az ébenfekete hajú és gyönyörű Andrea, akinek hangja kristálytiszta és végtelenül hajlékony, június 18-án Ten Feet High címmel...

... szólóalbummal jelentkezik. Az új lemez meghallgatása után Andrea egész eddigi életműve más hangsúlyokat kap. Meglepően másnak és jó értelemben kívülállónak hangzik. Az újjászületés talán túl nagy szónak tűnhet, de mégsem tekinthető túlzásnak ebben az esetben. Lényegében megnyitotta kreativitásának tárházát, és felfedte rejtett kincseit, a vele született tehetséget lírikus történetek előadásához, és a hangot, mely a legkevésbé sem nevezhető unalmasnak vagy gyengécskének, hiszen sokkal közelebb áll egy igazi díva adottságaihoz.

„Számomra a zene mindig is sokkal inkább a zenéről szólt mint az éneklésről”- magyarázza. „Szeretem a történet köré épülő dalokat, olyan előadóktól mint Neil Young és Simon & Garfunkel, mert ezek a dalok elrepítenek különböző helyekre.”

Mind a 11 dal olyan sokoldalúságról tesz tanúságot, amely egy modern művész esetén nagyon ritka, Andrea zongoráján született meg. Néhány először édesnek és perzselőnek hatott, de volt néhány igen mélabús hangulatú is köztük. De tudta, hogy ahhoz, hogy ezek a dalok igazán életre kellhessenek, nagyobb teret kellett adnia nekik, mint amit ő egyedül biztosítani tudott. Ez volt az a pont, ahol a producer Nellee Hooper szerepet kapott. Andrea már régóta nagy tisztelettel figyelte Hooper munkáját, főként a Bjork és Massive Attack albumok tette rá nagy hatást. Egy közös barát, Bono, aki egyébként az album executive producere, mutatta be Andreát és Nellee-t egymásnak. És ezzel egy nagyon szoros egység alakult ki közöttük. A Ten Feet High anyaga pedig kezdett végre szárnyra kapni. Vagy ahogyan Andrea mondta: „Ezen az albumon én írtam a történetet és Nellee festette meg hozzá a képet.” Nem is akármilyen képről van szó, hiszen egyszerre színes és határozottan fekete-fehér, kitárulkozó és visszafogott, és tele van kicsattanó életörömmel. Andrea 32 évesen éretten tündököl.
 
Még csak 15 éves volt, amikor a dundalki születésű Andrea testvéreivel, Sharonnal, Caroline-nal és Jimmel megalakították a The Corrs-t. Az ezt követő másfél évtizedben a testvérek a világ egyik legsikeresebb csapatává nőtték ki magukat. 1998-ban Talk On Corners című albumuk  Az Egyesült Királyságban a legnagyobb példányszámban eladott album lett, és az első ír lemez, ami elérte ezt a sikert. Az albumaik átlagosan 5 milliós példányszámban keltek el, amit eddig nem sokan tudtak teljesíteni.

„Remekül éreztük magunkat, és kiváló lehetőségekhez jutottunk” – meséli Andrea visszaemlékezve erre az időszakra. „De szinte mindig kimerültek voltunk, szenvedtünk az időeltolódástól, és egyik  országból rohantunk a másikba, egyik kontinensről a másik kontinensre. Rohantunk a siker után. Nem panaszkodásnak szánom, sőt! Életünk legjobb időszaka volt, de minden mást háttérbe kellett szorítanunk. Tulajdonképpen szerettünk volna egy kis pihenőt, lehetőséget, hogy levegőhöz jussunk".

Így hát a csapat 2005-ös Home című lemezének megjelenése után a már sokszor felmerült szünet mellett döntött. Mindannyian hazatértek Írországba, hogy végre élhessék azt az életet, melyet oly sokáig voltak kénytelenek megtagadni maguktól.  Sharon, Caroline és Jim családalapításba fogtak, míg Andrea egyedül vágott neki egy új életnek, és szóló énekesként elkezdett dalokat írnii, melyek végül a Ten Feet High című lemezre kerültek fel.
 
 „Egy olyan albumot szerettem volna csinálni, ami sok kis történetből áll össze.” – lelkendezik. „Olyat, amiben a képzeletem buján szárnyalhat.” Talán valóban a „buja” a legtökéletesebb szó, mely az első dalt, a „Hello Boys”-t jellemzi. Az eddig lágy hangú és nyugodt természetű Andrea (ugye így emlékeznek rá?) most olyan mint egy feltüzelt macska, aki kieresztette a karmait.

„Igen, valóban nagyon figyelemfelkeltő kezdés.” – meséli csintalan villanással a szemében, és ravasz mosollyal az ajkain. „De azt gondoltam, hogy semmi értelme nem lenne, ugyan azt csinálni, amit eddig. Ezért úgy döntöttem, hogy épp az ellenkezőjét fogom megpróbálni.”

És így is lett. A „Hello Boys”, melynek így szól az első két sora: „Tudom, hogy nézel,/ és azt hiszem élvezem”, egész nyilvánvalóan Andrea emancipált és sokkal bátrabb oldalát mutatja meg.  „Lényegében a dal egy olyan kupleráj madamejáról szól, ahol csak bizonyos különleges ügyfeleket fogadnak, így az összes közül ez a legkívánatosabb hely.” – meséli. Nyilvánvalóan felmerült a kérdés, hogy honnan jött az inspiráció egy ilyen dalhoz, de Andrea csak megvonta a vállát, és így válaszolt: „Tényleg nem tudom. A gondolataink néha furcsa helyekre kalandoznak el, nemde?”

A „Shame On You” egy megtévesztően kedves dal, tele izgatott hangokkal. Pont a könnyedsége takarja el az igazi, mély üzenetet. „A sorozásról és a háborúról szól.” – magyarázza Andrea. „Ez egy tiltakozó dal, mely a szeretet szemszögéből közelít, és elmondja, hogy ezek a férfiak, akik elmennek a háborúba, hogyan hagyják hátra a feleségeiket, akiket sohasem vehetnek feleségül és a gyerekeket, akik sohasem születhetnek meg.”

Az album kaleidoszkópnyi színárnyalata gyorsan váltakozik ahogyan Andrea dalról dalra szövi tovább sokszínű alakjainak tulajdonságait, melyek egyszerre játékosak és komorak. Az „I Do” amely egy mesebeli házasságról szól, egyszerre kecses és megbabonázó, egy dal, mely könnyed mint a levegő. Az „Anybody There” elbagatelizált epekedésről mesél imádnivaló stílusban. („Lesz valaki, aki átölel?”)

A „Champagne Through A Straw” egy ravasz dal a sztárok életének hóbortjairól. („Barnára sült a bőröm, és a has felvarráson is túl vagyok/Van egy nagy házam vidéken, és egy nagyon drága táskám a félős kicsi kutyusomnak”). A záró dal pedig egy szívbemarkoló  ballada a tökéletes élet keresésének hiábavalóságáról.

És végül szót kell ejtetnünk az albumon található egyetlen feldolgozásról is, mely igen radikálisra sikerült: a Squeeze klasszikusának, a „Take Me I’m Yours”-nak egy meglepő átdolgozása is felkerült a lemezre, melyet Andrea teljesen a sajátjává alakított. „Ez nem feltétlenül arról szól, hogy megmutassam a világnak, ki is vagyok valójában.” – magyarázza. „Semmi sincs direkt kitalálva. Ez egy olyan album, ahol jól éreztem magam, és remek kalandokkal találkoztam szembe. Nagyon izgatott vagyok a lemez miatt. Ha semmi sem történik vele, én akkor is boldogan fogok meghalni, hogy megcsináltam.”

Egy visszafogott mosoly után Andrea hozzáteszi: „De természetesen remélem, hogy sikere lesz. Valahogy úgy gondolom, hogy megérdemelné.” Valóban megérdemli. Úgy tűnik, 2007 Andrea legérdekesebb éve lehet, egy év, amelyben megcáfolhatja az előítéleteket és újra írhatja a szabályokat.


Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.