
Az új lemezen a Punk Nagyasszonya érezhetően az 1960-70-es évtizedforduló forrongását részesítette előnyben – kell-e magyarázni, hogy mit jelentett annak idején (és ma is) Jimi Hendrix Are You Experienced?-je, a Rolling Stones Gimme Sheltere, a Jefferson Airplane White Rabbitja, a The Doors Soul Kitchenje vagy Neil Young Helpless-e – de például Bob Dylantől az 1978-as Changing of The Guards-ot választotta, a Beatlestől a kevésbé jellemző, ellenben George Harrison hinduizmushoz való vonzódását tükröző Within You, Without You került rá a lemezre. A maga módján ugyancsak klasszikussá vált már a Nirvana 1991-es Smells Like Teen Spiritje és az 1992-ből származó R.E.M.-dal, az Everybody Hurts, miként az 1980-as éveket képviselő Tears For Fears-dal, az Everybody Wants To Rule The World.
„Imádom a rock and rollt, imádom a történelmet – mondta Patti a Billboardnak adott interjúban – Éppen ezért jelent valamit számomra, hogy egy intézmény úgy ítéli meg, hogy gyakoroltam valami hatást a rock and roll történetére. Holott még ma is kicsit „sötét lónak” számítok, ha a kereskedelmi sikert vesszük alapul.”
Patti különösen örül annak, hogy a „dicsőségcsarnokba” való beválasztása nagy örömet okozott szüleinek, akik korábban sokat bánkódtak miatt. Édesanyjának már csak posztumusz örömet. „Még mindketten éltek, amikor 8 évvel ezelőtt először jelöltek. Anyám sajnálta, hogy nem lehet majd velem, amikor beválasztanak, és halála napján azt kérte tőlem, hogy a kedvenc dalát énekeljem a beiktatáskor.”
Ez nem volt más, mint a Rock and Roll Nigger. „Anyám bizonyos értelemben egész életében úrinő volt, aki mindig tisztelettudóan viselkedett, de a szívében lázadó volt, szerette a rock and rollt, szerette e dal szellemét és filozófiáját.”
Patti azt is bevallotta, hogy édesanyja válaszolt 25 éven keresztül a rajongók leveleire. „Egyszer egy bizonyos Mike Stipe írt és ő válaszolt neki. Az 1970-es években sok meleg srácot kitagadtak és elüldöztek otthonról a szülők, anyám azonban mellettük állt”.
Patti Smith nem bánja, hogy független művészként a Columbia cég nagycsaládjának tagja lett. „Ők a gazdáim. Ahogyan Leonardo Da Vincinek ott volt az egyház. Én még a régi iskolához tartozom, aki hálás ezért a patronálásért, de ez nem jelenti azt, hogy behódolok a zenebiznisznek. Igyekszem a magam módján tisztelettudó lenni gazdáim felé, amennyire megérdemlik. De nem kötök miattuk kompromisszumokat. Nem vagyok az a nihilista punk-rocker, aki semmivel sem törődik.”
Mit vár az új albumtól? Patti visszaemlékezett arra, hogy amikor megcsinálta a Horsest, nem hitte, hogy bárki is meghallgatja, aztán mégis korszakalkotó lemez lett belőle. Később, amikor a Because The Night népszerű lett, sokan azzal vádolták, hogy „eladta magát”. Ő azonban azzal válaszolt, hogy lemezeit azért készíti, hogy gondolatokat, értékeket, zenét osszon meg másokkal. Például a Horsest olyan marginális embereknek készítette, amilyen annak idején ő maga volt.
A dalok feldolgozását Pattinak gyakran az motiválja, hogy „elirigyli” valakinek a szerzeményét, máskor viszont annyira hat rá, hogy ő maga is meg akarja próbálni és esetleg más dimenziót adna a dalnak, esetleg jobban kihozná belőle a szöveg értékét. A Twelve-ben éppen erre a „belső narrációra” fektette a hangsúlyt.
Induló amerikai és európai turnéján természetesen a Twelve dalaié a főszerep, de Patti Smith elárulta, hogy zenekarával, amelynek magja továbbra is 1975-ös formáció, további 15-20 feldolgozást tartanak készenlétben és ezeket váltogatják estéről estére. „Azt akarom, hogy ez a turné a rock and roll történetének ünnepe legyen, hogy az emberek emlékezzenek a rock and roll nagy pillanataira, gondolkozzanak el rajta és vegyék észre, hogy milyen lehetőségek vannak e nagy kulturális hangunkban” – mondta végezetül a „világ legszebb csúnya nője”.
Rhythm-and-Love



