
Az együttműködés során Cale és Clapton együtt vették fel a dalokat és mindketten producerként is részt vettek a munkában. Cale tizenegy dalt írt a lemezre, míg Clapton nevéhez fűződik a „Three Little Girls”, John Mayer jegyzi a „Hard To Thrill”-t, valamint a duó feldolgozásában hallhatjuk megszólalni a blues klasszikus, a „Sporting Life Blues” feldolgozását is.
Az album felvételein J.J. Cale turnézenekara kísérte a zenészeket, valamint vendégművészeket is hallhatunk, többek között Taj Mahalt, John Mayert, Derek Trucksot, Doyle Bramhall II-t, Albert Lee-t, Nathan Eastet, Willie Weekset és Steve Jordant. Fontos kiemelni a néhai Billy Prestont, aki csodás zongorajátékát az egész albumhoz hozzátette, sajnos júniusban örökre távozott a földi stúdiókból. Az albumot Prestonnak és Clapton elhunyt barátjának, Brian Roylance-nak ajánlották.
„Eric és én már régóta ismerjük egymást, és hihetetlen élmény volt hogy végre együtt készíthetünk egy lemezt. Ő remek zenész, és nagy élvezet volt ilyen szoros együttműködésben dolgozni ezen a feladaton.” – mondta J.J. Cale
„Így megvalósult utolsó célom is, hogy együtt dolgozhassak azzal az emberrel, akinek a zenéje egész életemen át inspirált. Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mit is jelent ő számomra, zenészként és emberként, és egyébként sem szeretném őt zavarba hozni azzal, hogy ilyen nyíltan lelkesedem, mert ő egy igazán szerény ember…. Azt hiszem, hogy elég, ha azt elmondom, hogy nagyon jól éreztük magunkat, készítettünk egy remek lemezt, és én máris szeretnék egy újat felvenni.” – nyilatkozta az együttműködésükről Eric Clapton.
Clapton gyakran mondta korábban is, hogy megpróbálta elérni J.J. Cale hangzásvilágát, és Cale-t tartja az egyetlen meghatározó inspirációnak szólókarrierje során. 2000-ben a Mojo Magazin megkérdezte Claptont, hogy a zenészek közül ki szeretne leginkább lenni, amire a gitáros igen gyors választ adott: „Nem próbálom meg őt utánozni, de nagyon szeretem J.J. Cale-t, a filozófiáját, a dalszerzői tehetségét, a zeneiségét. Ő egy igazán kiváló, kiemelkedő zenész, az elmúlt 30 év zenei életének egyik legnagyobb személyisége.”
J.J. Cale köztudottan egy visszahúzódó ember, inkább hagyja, hogy a zene beszéljen helyette, a saját döntése volt, hogy nem vált híressé a szó általános, a konvenciók által elfogadott értelmében. Ehelyett elkerülte a rivaldafényt és teljes mértékben a zenének élt. Ironikus módon, pont az, hogy csak a zenére koncentrált, az elmúlt négy évtized alatt igazi gitáros legendává tette. Inspirációjának igazi mélységeit olyan zenészeknél fedezhetjük fel, mint Clapton és Mark Knopfler, de zenéjének hatását az is tisztán láthatóvá teszi, ha megnézzük, hogy mely zenészek illetve együttesek dolgozták fel dalait; ezek között pedig megtalálható Johnny Cash, a Lynyrd Skynyrd, az Allman Brothers és Bryan Ferry, valamint a Deep Purple, Santana és még sok most is népszerű jam banda, mint például a Widespread Panic.
Cale az oklahomai Tulsában nőtt fel, és első hatásként Chet Atkins, Les Paul és Chuck Berry zenéjét említi. Gyakran idézik mondatát: „Nem sikerült őket utánoznom, így előrukkoltam valami saját dologgal.” Cale az ötvenes években kezdett játszani a tulsai klubokban, olyan szintén helyi zenészek társaságában, mint David Gates (Bread) és Leon Russell. Miután a hatvanas évek közepén Los Angelesbe költözött felvette az „After Mindight” című dalt.
Eric Clapton, akiről köztudott, hogy olyan bandákban játszott, mint a Yardbirds, a John Mayall Bluesbreakers, a Cream és a Blind Faith, 1970-ben kezdett szólókarrierbe. Egy közös barátjuk, Delaney Bramlett adta neki Cale dalának, az „After Midnight”-nak egy másolatát, amely után Clapton úgy döntött, hogy feldolgozza a dalt, majd később ez lett az album első kislemeze is. A dal a slágerlisták élére került. Clapton az album promóciója során nem bánt szűkmarkúan az elismeréssel Cale irányában. Cale tudott a feldolgozásról, de azt mondta, hogy nem igazán tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak, amíg meg nem hallotta a dalt a rádióban, Tulsában.
Évekkel később, 1976 áprilisában Cale a londoni Hammersmith Odeonban lépett fel, a Troubadour című albumának promóciójaként. Clapton beült az előadásra, és később a turné során meglepte Cale-t a stúdióban a „Cocaine” feldolgozásával, amely az 1977-es Slowhand lemezen jelent meg, és ismét a slágerlisták élére röpítette.
Az elkövetkező években kettejük útja időnként keresztezte egymást, de leginkább saját karrierjüket építették. Ez egészen 2004-ig így volt, amikor viszont Capton szervezett egy gitár fesztivált Dallasban, melyet Crossroadsnak nevezett el. A háromnapos fesztiválon a világ legprominensebb gitárosai léptek fel. Clapton meghívta Cale-t is, aki elfogadta az invitálást. Viszonzásként Cale megkérte Claptont, hogy csatlakozzon hozzá a színpadon, amit Clapton nagy örömmel teljesített, és így bejelentés nélkül végigjátszotta a blokkot Cale kísérőzenekarának tagjaként. Cale előadása a fesztivál fénypontja volt.
A Crossroads lehetőséget adott Claptonnak, hogy felkérje Cale-t legyen a következő albuma producere. Ahogyan a két zenész elkezdett együtt dolgozni, a kreatív ötletek szárnyra kaptak, úgy döntöttek, hogy tovább fejlesztik a projektet és közös produceri munkával létrehoznak egy albumot, amelynek a The Road To Escondido címet adták.
Cale teljes, több mint negyvenévnyi pályafutása során csak 13 albumot rögzített. Azonban a legtöbb kritikus egyetért azzal az állítással, hogy mindegyik jócskán megérte a várakozást. J.J. Cale, akit a zenészszakma egyöntetű tisztelete övez, akinek nincsenek sztárallűrjei, igazi amerikai ikon, olyan művész, akihez hasonló nehezen található.
Clapton karrierje is több mint 40 évet ölel fel, 18 Grammy díjat tudhat a magáénak és azt a megtiszteltetést, hogy ő az egyetlen, aki háromszor kapott belépőt a Rock & Roll Hall Hírességeinek Csarnokába.
A The Road To Escondido album dalai:
1. Danger
2. Heads in Georgia
3. Missing Person
4. When This War Is Over
5. Sporting Life Blues
6. Dead End Road
7. It’s Easy
8. Hard To Thrill
9. Anyway The Wind Blows
10. Three Little Girls
11. Don’t Cry Sister
12. Last Will and Testament
13. Who Am I Telling You
14. Ride The River
A lemez közreműködői:
Vokál és gitárok
J.J. Cale
Eric Clapton
Dobok
Jim Karstein
James Cruce
Steve Jordan
Abraham Laboriel Junior
Basszus
Gary Gilmore
Willie Weeks
Nathan East
Pino Palladino
Hammond orgona, Wurlitzer zongora & Rhodes
Billy Preston
Akusztikus zongora, Wurlitzer zongora & Rhodes
Walt Richmond
Billentyűs hangszerek
J.J. Cale
Gitárok
Doyle Bramhall II
Derek Trucks
John Mayer
Albert Lee
Akusztikus gitár & háttér vokál
Christine Lakeland
Percussion
David Teegarden
James Cruce
Jim Karstein
Harmonika
Taj Mahal
Hegedű
Dennis Caplinger
Fúvósok: Bruce Fowler, Marty Grebb, Steve Madaio, Jerry Peterson



