Miután évekig nagy tisztelettel figyelték egymás zenei remekműveit, és Eric Clapton korábban feldolgozott olyan J.J. Cale-dalokat, mint az „After Midnight” és a „Cocaine”, a két gitáros legenda, úgy döntött, hogy együtt dolgoznak, és november 6-án kiadnak egy közös albumot, The Road To Escondido címmel.

A 14 dalt tartalmazó CD felvételeit 2005 augusztusában készítette el a duó Kaliforniában. Az eredmény egy kitűnő hangulatú blues album, mely magán viseli Cale és Clapton jellegzetes stílusjegyeit, amelyet rajongók százezrei oly jól ismernek világ minden táján. A dalok lágyak és dúsak, mély, ringó ritmusokkal, és kevés szóval mondanak el nagyon sokat. 

Az együttműködés során Cale és Clapton együtt vették fel a dalokat és mindketten producerként is részt vettek a munkában. Cale tizenegy dalt írt a lemezre, míg Clapton nevéhez fűződik a „Three Little Girls”, John Mayer jegyzi a „Hard To Thrill”-t, valamint a duó feldolgozásában hallhatjuk megszólalni a blues klasszikus, a „Sporting Life Blues” feldolgozását is.
 
Az album felvételein J.J. Cale turnézenekara kísérte a zenészeket, valamint vendégművészeket is hallhatunk, többek között Taj Mahalt, John Mayert, Derek Trucksot, Doyle Bramhall II-t, Albert Lee-t, Nathan Eastet, Willie Weekset és Steve Jordant. Fontos kiemelni a néhai Billy Prestont, aki csodás zongorajátékát az egész albumhoz hozzátette, sajnos júniusban örökre távozott a földi stúdiókból. Az albumot Prestonnak és Clapton elhunyt barátjának, Brian Roylance-nak ajánlották.

„Eric és én már régóta ismerjük egymást, és hihetetlen élmény volt hogy végre együtt készíthetünk egy lemezt. Ő remek zenész, és nagy élvezet volt ilyen szoros együttműködésben dolgozni ezen a feladaton.” – mondta J.J. Cale

„Így megvalósult utolsó célom is, hogy együtt dolgozhassak azzal az emberrel, akinek a zenéje egész életemen át inspirált. Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mit is jelent ő számomra, zenészként és emberként, és egyébként sem szeretném őt zavarba hozni azzal, hogy ilyen nyíltan lelkesedem, mert ő egy igazán szerény ember…. Azt hiszem, hogy elég, ha azt elmondom, hogy nagyon jól éreztük magunkat, készítettünk egy remek lemezt, és én máris szeretnék egy újat felvenni.” – nyilatkozta az együttműködésükről Eric Clapton.

Clapton gyakran mondta korábban is, hogy megpróbálta elérni J.J. Cale hangzásvilágát, és Cale-t tartja az egyetlen meghatározó inspirációnak szólókarrierje során. 2000-ben a Mojo Magazin megkérdezte Claptont, hogy a zenészek közül ki szeretne leginkább lenni, amire a gitáros igen gyors választ adott: „Nem próbálom meg őt utánozni, de nagyon szeretem J.J. Cale-t, a filozófiáját, a dalszerzői tehetségét, a zeneiségét. Ő egy igazán kiváló, kiemelkedő zenész, az elmúlt 30 év zenei életének egyik legnagyobb személyisége.”

J.J. Cale köztudottan egy visszahúzódó ember, inkább hagyja, hogy a zene beszéljen helyette, a saját döntése volt, hogy nem vált híressé a szó általános, a konvenciók által elfogadott értelmében.  Ehelyett elkerülte a rivaldafényt és teljes mértékben a zenének élt. Ironikus módon, pont az, hogy csak a zenére koncentrált, az elmúlt négy évtized alatt igazi gitáros legendává tette. Inspirációjának igazi mélységeit olyan zenészeknél fedezhetjük fel, mint Clapton és Mark Knopfler, de zenéjének hatását az is tisztán láthatóvá teszi, ha megnézzük, hogy mely zenészek illetve együttesek dolgozták fel dalait; ezek között pedig megtalálható Johnny Cash, a Lynyrd Skynyrd, az Allman Brothers és Bryan Ferry, valamint a Deep Purple, Santana és még sok most is népszerű jam banda, mint például a Widespread Panic.

Cale az oklahomai Tulsában nőtt fel, és első hatásként Chet Atkins, Les Paul és Chuck Berry zenéjét említi. Gyakran idézik mondatát: „Nem sikerült őket utánoznom, így előrukkoltam valami saját dologgal.” Cale az ötvenes években kezdett játszani a tulsai klubokban, olyan szintén helyi zenészek társaságában, mint David Gates (Bread) és Leon Russell. Miután a hatvanas évek közepén Los Angelesbe költözött felvette az „After Mindight” című dalt.

Eric Clapton, akiről köztudott, hogy olyan bandákban játszott, mint a Yardbirds, a John Mayall Bluesbreakers, a Cream és a Blind Faith, 1970-ben kezdett szólókarrierbe. Egy közös barátjuk, Delaney Bramlett adta neki Cale dalának, az „After Midnight”-nak egy másolatát, amely után Clapton úgy döntött, hogy feldolgozza a dalt, majd később ez lett az album első kislemeze is. A dal a slágerlisták élére került. Clapton az album promóciója során nem bánt szűkmarkúan az elismeréssel Cale irányában. Cale tudott a feldolgozásról, de azt mondta, hogy nem igazán tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak, amíg meg nem hallotta a dalt a rádióban, Tulsában.

Évekkel később, 1976 áprilisában Cale a londoni Hammersmith Odeonban lépett fel, a Troubadour című albumának promóciójaként. Clapton beült az előadásra, és később a turné során meglepte Cale-t a stúdióban a „Cocaine” feldolgozásával, amely az 1977-es Slowhand lemezen jelent meg, és ismét a slágerlisták élére röpítette.

Az elkövetkező években kettejük útja időnként keresztezte egymást, de leginkább saját karrierjüket építették. Ez egészen 2004-ig így volt, amikor viszont Capton szervezett egy gitár fesztivált Dallasban, melyet Crossroadsnak nevezett el.  A háromnapos fesztiválon a világ legprominensebb gitárosai léptek fel. Clapton meghívta Cale-t is, aki elfogadta az invitálást. Viszonzásként Cale megkérte Claptont, hogy csatlakozzon hozzá a színpadon, amit Clapton nagy örömmel teljesített, és így bejelentés nélkül végigjátszotta a blokkot Cale kísérőzenekarának tagjaként. Cale előadása a fesztivál fénypontja volt.

A Crossroads lehetőséget adott Claptonnak, hogy felkérje Cale-t legyen a következő albuma producere. Ahogyan a két zenész elkezdett együtt dolgozni, a kreatív ötletek szárnyra kaptak, úgy döntöttek, hogy tovább fejlesztik a projektet és közös produceri munkával létrehoznak egy albumot, amelynek a The Road To Escondido címet adták.

Cale teljes, több mint negyvenévnyi pályafutása során csak 13 albumot rögzített. Azonban a legtöbb kritikus egyetért azzal az állítással, hogy mindegyik jócskán megérte a várakozást. J.J. Cale, akit a zenészszakma egyöntetű tisztelete övez, akinek nincsenek sztárallűrjei, igazi amerikai ikon, olyan művész, akihez hasonló nehezen található.

Clapton karrierje is több mint 40 évet ölel fel, 18 Grammy díjat tudhat a magáénak és azt a megtiszteltetést, hogy ő az egyetlen, aki háromszor kapott belépőt a Rock & Roll Hall Hírességeinek Csarnokába.

A The Road To Escondido album dalai:

1.    Danger
2.    Heads in Georgia
3.    Missing Person
4.    When This War Is Over
5.    Sporting Life Blues
6.    Dead End Road
7.    It’s Easy
8.    Hard To Thrill
9.    Anyway The Wind Blows
10.    Three Little Girls
11.    Don’t Cry Sister
12.    Last Will and Testament
13.    Who Am I Telling You
14.    Ride The River


A lemez közreműködői:

Vokál és gitárok

J.J. Cale
Eric Clapton

Dobok

Jim Karstein
James Cruce
Steve Jordan
Abraham Laboriel Junior

Basszus

Gary Gilmore
Willie Weeks
Nathan East
Pino Palladino

Hammond orgona, Wurlitzer zongora & Rhodes

Billy Preston

Akusztikus zongora, Wurlitzer zongora & Rhodes

Walt Richmond

Billentyűs hangszerek

J.J. Cale

Gitárok

Doyle Bramhall II
Derek Trucks
John Mayer
Albert Lee

Akusztikus gitár & háttér vokál

Christine Lakeland

Percussion

David Teegarden
James Cruce
Jim Karstein
Harmonika
Taj Mahal

Hegedű

Dennis Caplinger

Fúvósok: Bruce Fowler, Marty Grebb, Steve Madaio, Jerry Peterson
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.