
Egy angol tanulmány szerint ez magától értetődő tendencia, mert az elmúlt ötven év alatt a nők hangja jelentősen mélyült. Szakértők kiszámították, hogy 1945-höz viszonyítva 1993-ban már 23 decibelt ért el a különbség.
A miértre két lehetséges magyarázatot adnak. A hang mélysége függ a fizikai felépítéstől és mivel a nők "férfiasodnak", a folyamatot a hang is követi. Lehetséges azonban az is, hogy a férfiak által uralt társadalomban a nők megpróbálják utánozni az "erősebb nem" hangját, hogy jobban figyelembe vegyék őket. Mélyebb hanggal állítólag könnyebb karriert csinálni, a "hangocska", amely más körülmények között kedves lehet, a munkában nem előny. A Channel 4 egyik vezetője például kijelentette, hogy csipogó hanggal - hacsak nem különösen szép az illető hölgy - senki sem kapna teret a televízióban.
Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnök annak idején logopédushoz járt, hogy ki tudja iktatni beszédéből azokat a fejhangokat, amelyek visszatetszést keltettek hallgatóiban. A Corriere della Sera című olasz napilap emlékeztet arra, hogy pályája kezdetén nem aratott sikert Claudia Cardinale rekedtes, mély hangja. A rendezők ezért szinkronizálták őt, még A párducban is más szólalt meg helyette. Federico Fellini adta vissza a saját hangját a Nyolc és félben. Pedig korábban az olyan filmbálványoknak, mint Greta Garbónak vagy Marlene Dietrichnek, éppen fátyolos altjuk volt egyik nagy vonzerejük, és Cardinale több kortársa, Jeanne Moreau-tól Monica Vittig szintén nem cérnahangjáról nevezetes. De az idők változnak, CC mély hangját most már sokan irigylik, vagy legalábbis utánozni próbálják.
Érdekes, hogy a rockban főleg a "fősodortól" távolabb lévő énekesnők szólaltak meg mély hangon, mint például Nico, Andy Warhol múzsája, aki énekesnői pályáját a Velvet Underground együttesben kezdte. Fekete rhythm-and-blues énekesnőknél a mélyebb tónus elég gyakori volt, de még köztük sem tudtak sokan úgy lemenni a pincébe, mint az 1980-as évek második felében feltűnt Tracy Chapman, és sokat köszönhet hangfekvésének Shemekia Copeland is.
De hogy ne csak a feketéket hozzuk példának: Marianne Faithfull orgánumán alapos nyomot hagyott a cigaretta és az alkohol, viszont ettől sokkal izgalmasabb lett, mint fiatal korában. Aki egyszer meghallotta Brechtet énekelni, nem tud tőle szabadulni. A 80-as években feltűnt Alison Moyet búgása már-már "Karády-szintű" volt, és ugyanezekben az évben lett híres Annie Lennox (3. képünk) is: lehet, hogy a skót leányzó nem a legszebb nő a világon, de hangja nagyon sokat "dob" rajta. (Még többet dobhatna, ha jobb zenékkel ajándékozta volna meg a sors...).
Meglehetősen széles skálán mozog Hazel O’Connor is, és neki sem ártott, hogy kinőtt a huszonéves korból. Tanita Tikaram nem kis mértékben annak köszönhette sikerét, hogy egzotikus babaarcához tökéletesen oda nem illő kontralt hang társult. Nem is illene a cincogás olyan zenéhez, amit Diana Krall (2. képünk) művel, de aki összehasonlítja Alanis Morrisette eredeti, 1995-ös Jagged Little Piljét a 10 évvel későbbi unplugged változattal, aligha sírja vissza Alanis korábbi hangfekvését...
És ha nem is feltétlenül mélysége a legfőbb jellemzője, de az a rettentően dögös reszelés ott van Joss Stone (első képünk) énekében, ami oly döbbenetessé tette Janis Joplint is...



