
Az akkori svédországi kirándulásnak többszörös jelentősége volt az együttes életében: tíz évvel korábban éppen Skandináviában mutatkoztak be a világnak, első, 1968 szeptemberében tartott koncertjeiket még New Yardbirds néven adták. Egy évtized múlva azért választották ismét a hűvös Északot, mert az együttest sújtó tragédiák, mindenekelőtt Robert Plant fiának egy évvel korábbi halála miatt nyugalomra volt szükségük, másrészt pedig adóügyi okok motiválták, hogy távol legyenek szülőhazájuktól, Nagy-Britanniától.
A lemez, bár némileg csalódást okozott a zenekar híveinek, (azért ezen is volt egy In The Evening, vagy egy I’m Gonna Crawl...) mégis, sajnos, történelmi jelentőségű lett: ez volt az utolsó Zep-stúdióalbum. Egy évvel később John Henry "Bonzo" Bonham dobos eltávozott az élők sorából, és társai agyában meg sem fordult komolyan, hogy a tökéletes vegyületként működő kvartett egyik tagja helyett bárki mást vegyenek be a bandába.
A díjat, amelyet 1989-ben Stig Anderson, az ABBA együttes menedzsere alapította, minden évben egy pop/rock előadó és egy, a "komolyzene" világából jött művész kapja meg a svéd királyi zeneakadémia ajánlása nyomán. A "túloldalt" ezúttal Valerij Gergijev orosz karmester képviselte.
A Led Zeppelinből Robert Plant, Jimmy Page és John Paul Jones személyesen vette át a díjat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól - ez sem túl gyakori eset, hogy a három muzsikus egyszerre megjelenik valahol - míg Bonzót lánya, Zoe képviselte. A díjjal egymillió svéd korona (107 ezer euró) jár, bár a Zep-tagoknak aligha vannak filléres gondjaik. Lemezeik a mai napig fogynak, ráadásul mindhárman rendkívül aktívak, különösen Plant, akit augusztus 9-én a Sziget fesztiválon is látni fogunk a Strange Sensation nevű együttessel a világzenei színpadon.
Nem múlt el zene nélkül a gála, bár maguk a Zep-tagok nem léptek fel. Játszott viszont helyettük egy svéd banda, a Soundtrack of Our Lives, amely tisztelgésül előadta többek között a Kashmirt és a Whole Lotta Love-ot.
Volt a ceremóniának egy másik különlegessége: a Led Zeppelin akadémiai méltatását, amelyben az együttest "a rock egyik nagy úttörőjének" nevezték, Jon Lord, a Deep Purple alapítója olvasta fel. Az ő jelenléte már csak azért is érdekes, mert a két zenekar annak idején nem túlságosan kedvelte egymást. Ez nem meglepő, hiszen mindkét banda a kemény rock kapuit próbálta minél szélesebbre tárni, és azokban az években, amikor a Zep kijött korszakalkotó első négy lemezével, akkor a Deep Purple előbb egy szimfónikus hard-rock Concertót adott elő a londoni Royal Philharmonic Orchestrával (ez éppen Lord szerzeménye volt), majd következtek olyan lemezeik, amelyek ma sem hiányozhatnak egyetlen komoly zenetárból sem: In Rock, Fireball, Machine Head....



