A 80-as évek - sok rock-rajongó kézlegyintés kíséretében sóhajt egyet. Az előző két évtized fantasztikus pezsgése után valóban lehangoló volt az a műanyag-áradat, amely elöntötte a populáris zenét. Persze az igazi nagyok akkor is fütyültek a divatra, ezt olvashatták látogatóink a Kortalan-portalan rock-sorozatunk ide vonatkozó részeiben is. És nem hagyta meg megfélemlíteni a rock egyik legbizarrabb figurája, aki azonban pontosan tudta mindig, hogy mit akar: Frank Zappa.

Bár az évtizeddel ötödik X-be lépő FZ már jóval korábban kijelentette saját zenéjéről, hogy "kommerciálisan nem potenciális", ez a rideg tény egyáltalán nem zavarta őt abban, hogy 1981-et (82-be belenyúlóan) valóságos Zappa-évaddá tegye. Még a legmenőbb sztárok sem mertek volna olyan vállalkozásba belefogni, hogy egyetlen év alatt három albumot, összesen 7 LP-t adjanak ki! A harcsabajszú, szúrós tekintetű gitáros-énekes-zeneszerző-szatírikus pedig éppen ezt tette.

1981: egy alkoholista, hazudozó elnök (Richard Nixon), egy pipogya mogyorófarmer (Jimmy Carter) után "végre" egy igazi, kemény férfi került a Fehér Házba: egy másodosztályú western-színészből avanzsált politikus, akinek korábban áldásos kormányzói tevékenységét éveken át élvezhette Kalifornia, így hősünk is. Közben pedig egyre terjedt a yuppie-zmus, a modern, "sikerorientált" nyárspolgárság, no és a neokonzervatív keresztény kurzus. Ez már sok volt Zappának.

Előbb megpróbálta "prózába" önteni gondolatait és cikket írt a Newsweek magazinnak, Say Cheese címen, de miután a lapnak nem kellett ez a "marhaság", úgy döntött, hogy új lemezének belső borítójára kerül, mintegy "előszóként". És megszületett, némiképp a bibliai "vagyok, aki vagyokra" rímelve a You Are What You Is című dupla album (képünkön), amely, akár 15 évvel korábban a Freak Out, korának szarkasztikus görbe tükrévé vált. Zappa ebben nemcsak az új évtized divatjairól (Teenage Wind, Gobelin Girl, I'm A Beautiful Guy, Beauty Knows No Pain), hanem a szalonrasszizmusról (Charle's Enormous Mouth) a tömeges elbutulásról (Mudd Club, Dumb All Over) is kifejti véleményét, miközben rendesen leszedi a keresztvizet a tv-evangelistákról, és a Billy Graham-féle, a hitből show-bizniszt csináló lelkészekről (The Meek Shall Inherit Nothing, Heavenly Bank Account). A zenében szokása szerint keverednek a rock-os elemek igazi zappai macskazenékkel, és megenged magának még egy istentelen country-paródiát is, Harder Than Your Husband címmel. A címadó You Are What You Ist megpróbálta népszerűbbé tenni egy videóklippel, de az nem nyerte el a televíziók tetszését, mivel benne maga Reagan elnök volt látható villamosszékben.

És ez nem volt minden: hamarosan napvilágot látott a Tinseltown Rebellion című dupla élő album, amelyet Zappa különböző amerikai és londoni koncertjein vettek fel, sőt, az is előfordult - ez Zappának később valóságos mániája lett - hogy egy dalt több koncert anyagából kevertek össze! Mindössze egy olyan felvétel akad rajta, a Fine Girl, amelyet stúdióban vettek fel, Zappa jegyzete szerint azért, hogy valamit a konzervatív rádiók is játszhassanak - mert abban biztos lehetett, hogy például a Panty Rap-et, amelyben felszólította a hölgynézőket bugyijuk színpadra dobálására és a fehérnemű használtsági fokát a reflektorfényben ellenőrizték, aligha fogják..."Eszmeileg" muzsikusunk folytatta a You Are What You Is vonalát olyan "morál-leckékkel", mint a Pick Me, I'm Clean, vagy a Brown Shoes Don't Make It, ezen hallható a címadó dal, egy elvetemült Sinatra-paródiabetéttel, de élvezhetünk igazán nagy Zappa gitárszólót is, az Easy Meat-ben, valamint két régi nagy sikert: a Tell Me You Love Me-t és a Peaches III-t, amelynek első változata még 1969-ben a Hot Rats album nyitányaként csendült fel, és Zappa egyik védjegye volt.

Gitárszólókat egybegyűjteni és kiadni azokat egy tripla albumon? Ki az őrült, aki képes két órán keresztül csak gitárszólókat hallgatni? No meg ki az az őrült, aki képes ilyen lemezt kiadni? Tudjuk - FZ volt a tettes. Az ötlet azonban ezúttal nem teljesen tőle származott. Történt ugyanis, hogy megkereste őt egy húszéves olasz-amerikai gitáros, aki nem csupán saját demo-felvételeit küldte el a Mesternek (Zappáról köztudott volt, hogy minden demót meghallgatott, ami eljutott hozzá), hanem lekottázta Frank legjobb gitárszólóit is. A fiút Steve Vainak hívták. Zappának annyira megtetszett a fiú lelkesedése, hogy ennek alapján úgy döntött: kiad partitúra-könyvben és lemezen egyaránt egy gitáriskolát. Ez lett a Shut Up 'n' Play Yer Guitar. Ezzel egyúttal mintegy kárpótolta azokat a rajongókat, akik a legutóbbi munkáit "túlbeszéltnek" érezték és többet vártak a gitáros Zappától. Vai másik jutalma pedig az lett, hogy bekerülhetett a Zappa Bandbe, és együtt indulhattak az 1981 őszi, 1982 nyaráig tartó nagy európai turnéra.

Zappa zenészének lenni nem csupán megtiszteltetés volt, hanem kőkemény kihívás is. Az "őrült" Frank vasfegyelmet követelt zenekarában. Ha egy új tag jelentkezett, több mint 100 darabot kellett betéve tudnia a Zappa-életműből, anélkül szóba se állt vele. Nála elképzelhetetlen volt, hogy valaki igyon vagy kábítószerezzen: a legnagyobb zseni is szedhette a sátorfáját. Persze érthető, hiszen egy Zappa-koncert óriási koncentrációt követelt a zenészektől: a Főnök kedvenc szokása volt, hogy akár 30-40 perces blokkokat játszott egyvégtében 7-8 számból, minden szünet nélkül, ráadásul egy turnén soha nem játszotta kétszer egymás után ugyanazt a programot! A gitárosoknak (akkortájt már maga mellett 2, időnként 3 gitáros is a színpadon volt!) külön izgalom volt, hogy néha Zappa megpihent, leült a dob mellé egy kávéra, cigarettára, és akkor valamelyik gitárosnak zökkenőmentesen kellett a szólót tovább vinnie.

Az évtizedek során nagy zenészek egész sora fordult meg előbb a Mothers of Inventionben, majd a Zappa Bandben. A teljesség lehetetlen igénye nélkül: George Duke, Don Preston, Ian Underwood és Eddie Jobson billentyűsök, Jean-Luc Ponty és Sugarcane Harris hegedűsök, Motörhead Sherwood és Michael Brecker szaxofonosok, Aynsley Dunbar, Chester Thompson és Terry Bozzio dobosok, sőt, az 1974-es Apostrophe című albumon még Jack Bruce is játszott... Az 1981-82-es turnéra már állandósult a fekete Ray White második gitáros-énekes szerepe, beszállt harmadiknak a szintén afro-amerikai Ike Willis, aki később a Thingfish című színpadi őrületnek lett címszereplője és Steve Vai is. Ezekben az években vált nélkülözhetetlenné Tommy Mars billentyűs, valamint két remek ütős: Chad Wackerman és Ed Mann. Ezekkel a muzsikusokkal a rock-tól a kortárs kamaraművekig mindent el tudtak játszani élőben is.

A turné végletek között mozgott. Voltak rendkívül sikeres koncertek, például a párizsi, a kölni vagy a stockholmi (a svéd főváros régi kedvence volt Zappának, már 1967-ben a Mothers-szel is emlékezetes bulit tartottak ott), de Frank legnagyobb bánatára éppen Palermóban, szicíliai ősei földjén fulladt botrányba a buli a közönség viselkedése miatt. Zappát ez úgy elkeserítette, hogy soha többé nem lépett fel Itáliában. Európába is ritkán jött át hátralévő éveiben, igaz, éppen utolsó lemezét, az 1993-ban megjelent The Yellow Sharkot Németországban vette fel az Ensemble Modern kamarazenekarral.

Bár Zappa mindent megtett azért, hogy hívei ne a kalózpiacról szerezzék be a koncertlemezeket - ezt a célt szolgálta többek között az élete utolsó éveiben kiadott számos élő album, a You Can't Do That On Stage Anymore hat dupla albuma, a Beat The Boots 15 albuma, továbbá The Best Band...,  és a Make A Jazz Noise Here - azért még így is maradtak szép számmal bootlegek a piacon, erről a turnéról is. Az 1982. május 27-i kölni buli részletei As I Am, a stockholmiból 104 perc Realistic Dream címmel került forgalomba, de minden igényt kielégít a bolzanói fellépés "törvénytelen" felvétele is.

Rhythm-and-Love 

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.