"Tiszta arcú" - így tudnám a legjobban jellemezni John McLaughlint. Nem találkoztam még olyan nyugati jazz (?)-muzsikussal, akinek arcáról ennyi béke, ennyi harmónia, ennyi lelki tisztaság sugárzott volna, mint ő, akit a fantáziahiányban szenvedők "a világ leggyorsabb gitárosának" tartanak.

Olyan művész, akiben a szerénység, a jó értelemben vett alázat nemcsak akkor nyilvánul meg, amikor a színpadon muzsikál, hanem akkor is, amikor embertársaival beszél, legyen az újságíró, vagy más. És ha John McLaughlin, akkor máris adják magukat a címszavak, legendás lemezek: Things We Like, Bitches Brew, The Inner Mounting Flame, Visions of Emerald Beyond, Friday Night In San Francisco, Belo Horizonte - no és a Shakti-albumok.

A "világzene" egyik megalapozójának tartják, de pontosabban körülírhatjuk a Shakti zenéjét, ha azt mondjuk: a rock, a jazz, az indiai klasszikus zene és a keleti spiritualitás találkozását hozta létre több mint 30 évvel ezelőtt ez az együttes, amelyet első ízben március 7-én hallhatunk élőben Budapesten, a Millenáris Teátrumban, vagy új nevén a Jövő Házában.

A Shakti, amelynek neve szanszkrit nyelven "isteni erőt" jelent, és a hinduizmusban a Legfőbb Lény egyik megnevezése, két rendkívül nyitott muzsikus egymásra találásának eredménye volt 1975-ben. Ekkor kezdett el együtt muzsikálni - először East Meets West néven - Ustad Zakir Hussain és John McLaughlin. Az indiai tabla-művész apja hagyományait vitte tovább, Ustad Alla Rakha ugyanis Ravi Shankar együttesében játszott évtizedeken át, láthattuk őt a Bangla Desh-koncerten, majd személyesen 1988-ban Budapesten is. McLaughlin pedig, aki azokban az években, mint a bengáli guru Sri Chinmoy tanítványa, a Mahavishnu előnevet viselte, már jó ideje a jazz-rock egyik elismert gitárosa volt, aki nem csupán szinte egyedülálló technikájával, hanem a blues, a jazz és az indiai ragák keresztezésével alakította ki egyedi stílusát.

Mire a Shakti megszületett, McLaughlin már olyan együttesekben tette le a névjegyét, mint a Graham Bond Organization, a Tony Williams és Jack Bruce fémjelezte Lifetime, az egyik "húzó ember" volt Miles Davis korszakalkotó lemezein, az In A Silent Way-en, a Bitches Brew-n és a Big Funon, és létrehozta a fúziós zene máig utolérhetetlen csapatát, az első Mahavishnu Orchestrát. Ahogyan az 1950-es években minden idők legnagyobb akusztikus jazz-kvintettjének tekintették a Miles Davis - John Coltrane - Red Garland - Paul Chambers - Philly Joe Jones combót, úgy a Mahavishnu Orchestra "kezdő ötöse" (McLaughlin, Billy Cobham dobos, Rick Laird basszusgitáros, Jerry Goodman hegedűs és Jan Hammer billentyűs) a jazz-rock-ban vált egyszeri és megismételhetetlen csodává. Már ebben az elsősorban elektromos bandában is gyakran előfordult, hogy McLaughlin letette duplanyakú hangszerét és akusztikus gitárral meditatív betétekkel tűzdelte meg az egyes kompozíciókat - A Lotus In Irish Streams, Sapphire Bullets of Pure Love - vagy pedig néhány hangra épülő, ismétlődő motívumot bontott ki néha egészen szélsőséges módon - You Know You Know - és ezt tudta kiteljesíteni a Shaktival, Hussainnal és a szintén indiai hegedűssel, L.Shankarral.

A trió, két további két ütőssel kiegészítve, összesen három lemezt készített, az élőben felvett Shaktit, a Handful of Beauty-t és a Natural Elements-et, amelyek új dimenzióba helyezték a szigorú kompozíciók és a rögtönzések, a két kultúra hagyományainak összefonódását. Egyszerre engedtek szabad folyást a zene által kifejezhető érzelmeknek, a kozmikus energiának, és adtak lehetőséget a hallgatóságnak egyidejűleg az extatikus örömre és az elmélyülésre.

Ez a különleges kísérlet csupán 1978-ig tartott. A két "frontember" további kutatásainak legfeljebb idejük szabott korlátokat. Zakir, aki március 9-én ünnepli 55. születésnapját, filmzenéket írt (Bertolucci: A kis Buddha, Scorsese: Krisztus utolsó megkísértése - Peter Gabriellel együtt), saját albumokat jelentetett meg  (Making Music, 1987, Music of The Deserts, 1993), és ő komponálta az 1996-os atlantai olimpiai játékok nyitó ünnepségének zenéjét. Közben számos kiváló nyugati muzsikussal, köztük Jack Bruce-szal és Van Morrisonnal készített felvételeket.

John, aki január 4-én volt 64 éves, legalább ennyire szerteágazó tevékenységet mondhat magáénak. Tagja volt a Guitar Trio egyikének Al Di Meolával és Paco De Luciával (1997-ben nálunk is felléptek a BS-ben), készített akusztikus és elektromos lemezeket egyaránt, dolgozott Carla Bley-jel és ismét Miles Davis-szel, sőt balettzenét is írt: 2003-ban jelent meg a Thieves and Poets című gyönyörű albuma, amelynek kortárs szimfonikus törekvései egy 1974-ben megjelent, a II. Mahavishnu Orchestra és a londoni szimfónikusok által felvett Apocalypse folytatásának tűnnek. Nemrégiben egy 17 CD-s dobozban jelent meg valamennyi montreux-i koncertjének gyűjteményes felvétele.

1997-ben - a független India megalakulásának 50. évfordulóján - McLaughlin és Hussain új társakkal megalakította a Remember Shakti együttest, amely azóta is sikerrel járja a világot. Az új formáció lemezein is elsősorban koncertjeit rögzíti, az 1999-es Remember Shakti felvételei Londonban készültek, két évvel később pedig a bombay-i előadások került CD-re, megőrizve zenéjük mérhetetlen gazdagságát, amely fittyet hány az emberben lejátszódó idő és befogható tér minden megrögzött szabályára. Néhány nappal a budapesti koncert után kerül a forgalomba az együttes DVD-je is.

Az Önök rock-történésze 2001. júliusában már részesült ebben a semmihez sem fogható élményben. Párizsban a Vincennes-i parkban adott a Shakti ingyenes koncertet és gyönyörű környezetben egész ligetnyi hangszőnyeget terítettek a közönség lábai elé, amelyet tökéletesen ki tudtak szakítani a nagyvárosi nyüzsgésből. Aligha lehet majd a budapesti koncert elé túlzott várakozásokkal tekinteni...

Rhythm-and-Love 

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.