"Kecsesen forog körbe a nap elindulunk édes robbanás alatt /izzó óceánok csillaga útirányunk oly magányos érzés száz fényévre van már otthonunk"....

Ezek a sorok, és hozzájuk társuló zene jutott eszembe, a Rolling Stones 2.000 Light Years From Home című dala, 1967-ből, a Their Satanic Majesties Requestből, amikor egy friss tudományos hírt olvastam. Európai csillagászok teleszkópjai felfedezték a Föld csaknem pontos mását Naprendszerünkön kívül - 20 ezer fényévre tőlünk. Bár felszínén a hőmérséklet mínusz 220 fok, sziklás hegyek, befagyott óceánok láthatók rajta, és valószínűleg van egy vékonyka atmoszférája is.

A rockzene az 1960-as években igen hamar reagált az űrkutatás vívmányaira, szinte természetes volt, hogy amikor megjelentek a különleges hangeffektusok a zenében, az űrtéma is rögtön előtérbe került. Az előhírnök 1962-ben a brit Tornados volt, a Shadows egykori riválisa, amelyet a Telstar, az első távközlési műhold felbocsátása ihletett meg. Az igazi "űrutazások" azonban a pszichedelikus korszak beköszöntésével kezdődtek meg. A Pink Floyd, amely 1966-ban első multimédiás-ipari zenés koncertjét stílszerűen a londoni UFO klubban tartotta (képünkön), korán kalandozni kezdett a Földön kívül, és ezeknek az utazásoknak  három  legmaradandóbb darabja az Astronomy Domine "rock-imája", az Interstellar Overdrive, amelynek időtartama a fiúk hangulatától függően 8-tól 40 percig terjedhetett, és a Set The Controls To The Heart of The Sun misztikuma. Később az "űrrock" divatját megteremtő The Dark Side of The Moon már inkább az ember és az univerzum, tér és idő viszonyát boncolgatta, míg a Wish You Were Here-en a Shine On You Crazy Diamond-ban Syd Barrett elmerülését hasonlítják a rettenetes "fekete lyukakhoz".

Jimi Hendrixről köztudott volt, hogy rendkívüli érdeklődést tanúsított a csillagok, bolygók világának. Sokat idézik azt a mondását, mely szerint szeretne ő lenne az első, aki blues-t játszik a Marson. Ha meghallgatjuk az 1967-es Are You Experienced? című lemezéről a 3rd Stone From The Sun című dalát, hiszünk azoknak, akik azt állították: Jimi olyan kozmikus erőkkel áll kapcsolatban, amely csak egyes kiválasztottak kiváltsága. Aligha lehet a véletlen műve, hogy a darab fő motívuma annyiszor bukkan fel azóta is más muzsikusok zenéjében, az ember egyszer meghallja, képtelen megszabadulni tőle. De az Electric Ladyland csodálatos "harmadik oldala", az 1983/Moon, Turn The Tides...Gently, Gently Away is olyan univerzális lelki élményeket adhat, mint egy valódi űrutazás. De a maga szelíd sűrűségével szétfeszíti az atmoszféra kereteit a Hey Baby (New Rising Sun) is.

Közben Amerikában is divat lett az űrben járás, némi LSD-s rásegítéssel. A Grateful Dead Dark Starja, vagy a Jefferson Airplane 3/5 Miles in 10 Seconds-a zenei megfelelője annak a lebegésnek, amelyben először 1965 márciusában a szovjet Alekszej Leonovnak, majd három hónappal később az amerikai Edward White-nak volt része, amikor elhagyták űrkabinjukat, de nem idegen ettől a The Doors Moonlight Drive-jának a hangulata sem.

1969. július 21: Neil A. Armstrong amerikai űrhajós megteszi "kis lépését" az emberiségért a Holdon. E nagyszerű misszió ihleti meg David Bowie-t, akinek Tom őrnagy figurája és a Space Oddity album hasonló áttörést hoz a rock-ban. Három évvel később viszont a Marspókokkal érkező Ziggy Stardusttal inkább csak ürügyet keres a földönkívüliségben Messiás-Cipolla figurájával. A Jethro Tull viszont azt az embert dicsőítette, aki, miközben társai, Armstrong és Edwin "Buzz" Aldrin a Holdon jártak, ő a bolygó körül keringett az Apollo 11 űrhajóval: így született meg a For Michael Collins, Jeffrey and Me. Még a blues-rock sem vonhatta ki magát a hatás alól: Jack Bruce Rope Ladder To The Moon címmel írt egy igen sajátos dalt, amelyet később a Colosseum tett még híresebbé.

Bár a Led Zeppelin inkább a földi mitológiák kutatásában tűnt ki, azért nekik is volt néhány "csillagos" megközelítésük, amely leginkább a keleti spiritualitás iránti érdeklődésükkel függ össze. Az 1970-es, III. albumon hallható Friends-ben remekül olvad össze néhány indiai motívum Gustav Holst Planéták című művének dallamaival, míg a Kashmir szövege testközelbe hozza a megfoghatatlan égitesteket "az idő és tér utasával". A Holst-műből 1986-ban Keith Emerson az egy lemezt készített Emerson, Lake and Powell trióval alkotott egy kisebb szvitet.

Az "űr-rock" természetesen Magyarországra is begyűrűzött. Legfőbb képviselője hosszú éveken át az Omega volt, amely látványterveiben is megidézte a kozmoszt: az Időrabló, a Csillagok útján, és a Gammapolis című lemezek után a Kisstadionban rendezett 1979-es koncertet egyenesen egy űrhajó-kilövéssel kezdték. A Mini az azonosíthatatlan repülő tárgyról mutatott be 1977-ben az Egyetemi Színpadon félórás darabot. A magyar "űr-rock" csúcsát viszont az 1985-ben kiadott Solaris-lemez, a Marsbéli krónikák jelentette, amely Ray Bradbury írásainak szellemét fordította le instrumentális muzsikára.

Rhythm-and-Love 

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.