Ziggy Stardust és Tom őrnagy nem éltek hiába. Harminc évvel tündöklésük és (látszólagos) bukásuk után még visszhangoznak hangjaik a rockban. David Bowie nem véletlenül akarta a montreali Arcade Fire együttest előzenekarnak: saját ifjúságát látta meg bennük.

Persze igazságtalanok lennénk a kanadai rock legújabb szenzációjával, ha csak azt hallanánk meg belőlük, hogy hasonló dallamfordulatokat használnak, mint a Sovány Fehér Herceg újkorában, és Win Butler fővokalista sem tagadhatja le a Mestert. (Akad ott még egy kis Sparks, ha emlékszünk még rájuk, Supertramp, U2, sőt, az sem kizárt, hogy szívesen hallgatták a Rolling Stones egyetlen pszichedelikus lemezét, a Their Satanic Majesties’ Request-et. Végül is önmagában nem baj - ha lehetett neoreneszánsz, neobarokk, posztimpresszionizmus, posztpunk, akkor akár posztneo-progresszív is lehetne).

De azért ez a banda más tekintetben is arcpirító: kinek jutna eszébe manapság, amikor elektronikával, samplerekkel bármit meg lehet oldani, hogy nyolcan állnak össze, sőt, a koncerteken előfordul, hogy tízen is a színpadon állnak (ilyesmit régebben is legfeljebb a Blood, Sweat and Tears, vagy az Osibisa engedett meg magának...), ráadásul a hagyományos gitárok, dobok és zongora mellett a hegedűt, a brácsát, a csellót, a xilofont, a tangóharmonikát, a barokk kürtöket sem dísznek tartják. Ez már elegendő lenne minden rossz szellem összezavarására, holott eredetileg duónak indultak: Butler és haiti származású felesége, Régine Chassagne körül alakult ki az együttes. Érdemes rákattintani az együttes honlapjára, amelyen egy körbeforgó koponyányi földgömbön mindenkinek megvan a maga szimbóluma: Winé egy szabad ég alatt égő tűz, Régine-é pedig egy piros gyümölcsökkel teli dús lombkoronájú fa...

A francia és angol, néha kevert nyelven éneklő társulat 2003 végén kezdett el játszani kis montreali klubokban, és a koncertek közben születtek meg az első album, a Funeral dalai. Azért adták ezt a címet, mert a felvételek ideje alatt többen meghaltak szeretteik közül. Talán ezért is írtak le ilyen sorokat: "Szórd szét a színek hamvait szívem felett" (Neighborhood 1) "Milliónyi kis isten záporokat hoz s rozsdává változtatnak mindent, ami jó" (Wake Up), de a Rebellion már figyelmeztet: "aki alszik, megadja magát", mert "az emberek a takaró alá söprik az éjszakát".

A Funeral először egy kis független kiadónál, a Merge-nél jelent meg 2004 szeptemberében és elsősorban Interneten keresztül terjedt Kanadában és az Egyesült Államokban. Az igazi berobbanás azonban akkor következett be, amikor a szinte "szájhagyomány" útján terjedő lemez 2005 tavaszán Nagy-Britanniában és Nyugat-Európában is megjelent. A kritika és a közönség az egekig magasztalta őket, a koncertjeikről is felsőfokokban írtak, és a Time magazin kanadai kiadásában címlapot kaptak.

Ekkor már a "nagyok" sem várhattak tovább: a következő lemezt már az EMI mamutcégnél jelentetik meg.  Feltehetően ez nem változtatja meg a védjegy gyanánt mellényt hordó zenészeket. Azóta már aranylemezesek, és két kategóriában is jelölték őket Grammy-díjra. Nem lesz könnyű nekik saját mércéjüket átugrani.

Rhythm-and-Love 

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.