
Ebben a megtiszteltetésben előttük utoljára Bruce Springsteenben volt része, még 1975-ben. Bono 2005 végén Bill Gates-szel és nejével osztozik a Time "Az év emberének" kijáró címlapban.
Alighanem ez volt a minimum, amit Bono, aki mint rock-sztár sem utolsó a mai napig, hiszen a U2 nagyobb, mint valaha, megérdemelt. Pedig nagyon sokan reménykedtek abban, hogy megkapja a Nobel-békedíjat, esetleg Sir Bob Geldoffal közösen, hiszen a Live 8-tel, és a szegény országok adósságainak eltörléséért indított mozgalmukkal nem keveset tettek azért, hogy a világ elinduljon egy igazságosabb, élhetőbb élet felé. Sajnos a világpolitikai konstelláció miatt fontosabb volt, hogy egy olyan szervezet, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kapja meg a díjat, amely "eredményesen harcol a terrorizmus ellen", de amely hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok becsapja a világot az állítólagos iraki atomfegyverekkel, és meginduljon a washingtoni érdekeket szolgáló, és jelenleg beláthatatlan végű iraki háború. Közben a G8 is ígéretet tett a 18 legszegényebb ország teljes államadósságának eltörlésére, és a Bono által kezdeményezett kampány sikerének könyvelhető el az is, hogy a hét végén a Kereskedelmi Világszövetség (WTO) a fejlett országok mezőgazdasági exporttámogatásainak 8 éven belüli megszüntetése, és a fejlődők vám- és kvótamentes exportjának 3 éven belüli engedélyezése mellett döntött. Akkor ki is védi jobban a békét?
A Time magazin mindenesetre elismerte azt, amit a politikusok, hadvezérek, és különböző hivatalos testületek a mai napig nem: hogy a művészeknek igenis fontos a kiállása a világ nagy kérdéseiben, mert népszerűségükkel felhívhatják a figyelmet olyan bajokra, igazságtalanságokra, amelyek a média-globalizáció révén már-már elsikkadnak a világ közvéleménye előtt. Bono immár 20 éve következetesen járja ezt az utat: egykor a közép-amerikai polgárháborúk szörnyűségeit, az emberi jogsértéseket ostorozta, ma pedig a maga eszközeivel a százmilliók nyomorán próbál enyhíteni. De talán érdemes ennek kapcsán emlékeztetni arra is, hogy milyen mértékben mozdultak meg a zenészek a tavaly decemberi cunami pusztítása után, vagy hogy előbb léptek New Orleans-ért, minthogy George W. Bush és bandája egyáltalán felébredt.
Legalább ehhez gratulálhatunk Bonónak és a többieknek. És az emberek megbecsülése többet ér végsősoron minden Nobel-díjnál...



