
Ez az a pillanat, amikor kidobhatod az órádat - egy süppedős sivatagban, vagy egy olyan, agyonlakott, agyonzsúfolt városban, amelynek szüntelen rohanása, nyüzsgése már-már mozdulatlanságnak látszik. Mindegy. Csak szabadulj meg tőle. Tedd biztossá, hogy nem találnak rád a bensődbe betolakodók és a csendre képtelenek.
Hunyd le a szemed, és vond elé vitorlavászonnak a képzeletet, az egykor megéltet, és a csak reméltet. Adj esélyt a gyönyörnek, a megérinthető múltjelennek, az előre siető jövőnek, hogy veled egy asztalhoz üljenek. Fedezd fel, hány színe van az ég kékjének, amíg a ragyogó magasságokból leér a Földig, fedezd fel, hányféle tánca van az egyetlen kietlen masszának tűnő homok-végtelennek. Hangold rá egy hömpölygő folyóra lélegzetedet. Tudd meg, milyen érzés a Napsugarak végpontjának lenni, amikor ezer szentjánosbogár világítja meg aurádat. Lásd meg az évmilliók óta koptatott kőszikla pimaszul felemelt középső ujját, melyet az eleve elrendeltnek hitt balsorsnak mutat. Engedd Magadhoz a hátsó szándék nélküli mosolyokat, a fáról leszedett gyümölcs illatát, a virágszirmok kitárulkozását. Engedd Magadhoz a jószívű ízeket, ma Téged kínálnak meg, holnap Te menthetsz életet, legyen az öngyilkosságra szánt muszáj-mártír vagy egy csónakodba kapaszkodó gyerek.
Lehetsz egy kongó templombelső, annak kívül-belül teleírt oszlopcsarnoka, amelyben visszhangzik a Keletnek imádkozók késleltetett kánonja, és ha van türelmed kivárni az alkonyatot, a mennyei lépcső kockáit is megpillanthatod. Lehetsz az Életfa, lombjaiddal aranydalú madarak menedéke. Lehetsz a gyógyító Krokodilisten törhetetlen páncélja, a büszke Sólyom óvó szeme. Lehetsz a Szivárvány ívének körré hajlítója, a szabaduló levelével Hencegő szél hárfa-rezgése, lehetsz a Tenger mormolása egy borzas-barázdás óriás kagyló belsejében, amely váratlanul a lábad elé hever a fövenyben.
Ráébredsz, hogy Neked is jár három Lélek. Az első, hogy legyen mit eltékozolni, a második a köztes állapot, a harmadik pedig a végtelen, amelyre minden ember vágyik.
Ez a Belsőd Zenéje.



