Egyszerre volt "a munkásosztály hőse" (Working Class Hero), zseniális zenész, a béke apostola, az avantgárd által elcsábított művész, tehetséges szatírikus-nonszensz író és született polgárpukkasztó. Most John Lennon ezer arcát próbálja bemutatni egy kiállítás Párizsban, a Cité de la Musique-ben egy rendkívüli, 8 hónapon át nyitva tartó kiállítás keretében.

"Unfinished Music" - ezt a címet viseli a tárlat, annak a háromlemezes sorozatnak a nyomán, amelyre 1968 és 1970 között Lennon és Yoko Ono szerelmük kiteljesedésének hangdokumentumait vették fel. A John születésének 65., meggyilkolásának 25. évfordulójára emlékező életmű-bemutatót egészen 2006. június 25-ig láthatja a közönség.

Ez a legnagyobb kiállítás, amelyet valaha rendeztek Lennon személyes tárgyaiból, amelyeket nagy részben Yoko bocsátotta a szervezők rendelkezésére. Ezek között az egyik legértékesebb az a rózsaszínű, sárga és vörös színű Lennon-portré, amelyet Andy Warhol készített a muzsikusról 1966-ban, és amely Yoko kandallója felett lóg. "Nem csupán egy zenészt, hanem egy egész légkört, egy korszakot, egy történetet akartunk bemutatni" - magyarázta Grazia Quaroni, a kiállítás egyik biztosa.

A 900 négyzetmétert elfoglaló kiállítás igen szigorú forgatókönyv alapján készült, összesen 13 tematikus és kronologikus részre oszlik. Mindegyik évtizedet egy ajtó személyesíti meg, amely felidézi a történelmi és társadalmi környezetet. Az alagsori rész Lennon gyermekkoráról és a Beatles pályafutásáról szól, míg a felső szinten Lennon és a kortárs művészethez fűződő kapcsolata, valamint Yokóval megtett közös útja kerül terítékre.

Felfedezhet a látogató egy 1953-as iskolai értékelést, amely szerint a kisdiák Lennon rossz tanulmányi előmenetelének oka, hogy "ideje nagy részét szellemes beszólások kiötlésével tölti" - osztályfőnöke szerint sok baja lesz az életben, ha nem tanul meg rendesen viselkedni - , dalkéziratokat az In My Life-tól a Working Class Heroig, három verssort az Imagine-ből, amelyet a New York-i Hilton szálloda számlájára írt; Steinway zongoráját, 1963-ból származó Fender Telecaster gitárját megrozsdásodott pick-upokkal, kollázsokat, amiket a többi Beatle-ről készített vagy azt a díszes ruhát, amit 1967-ben a "világtv" első közvetítésekor viselt, amikor a Beatles-szel az All You Need Is Love-ot adták elő. A rajongók beleélhetik magukat a Beatles lemezkészítéseinek hangulatába, mert egy az egyben rekonstruálták az Abbey Road-i stúdió vezérlő kabinját, ahonnan a legendás producer, George Martin irányította végtelen szeretettel és biztos mesterségbeli tudással a gombafejűeket. Bekerültek a kiállítás anyagába a Beatle-mánia tetőpontján készült "emléktárgyak", a műanyag babáktól, hamutartóktól, óráktól a Beatles-hajzselékig és a fiúk arcképével ékesített selyembugyikig.

A nagyobb hangsúlyt azonban Lennonnak a Yoko Onóval való 1966-os találkozás utáni személyes, művészi és ideológiai fejlődése kapja a tárlaton. Szerepelnek benne a Fluxus avantgárd mozgalom műveinek reprodukciói, külön termet kapott az Imagine című nagylemez (1971), amelyet általában Lennon legjobb önálló művének tartanak, valamint az 1969-es amszterdami és montreáli "ágytüntetés" ("bed-in) együtt "A háborúnak vége, ha te is akarod" plakátkampánnyal. Akkor hangzott el Lennon szájából az a híres mondás, mely szerint "a békét megpróbálják úgy eladni, mint egy szappant." Az Imagine-teremben egy fehér zongorán ott van a dal partítúrája, bárki eljátszhatja. Emma Lavigne kurátor szerint azért, hogy a kiállítás minél előbb legyen, mert Lennon aligha örülne annak, ha múzeumba kerülne, másrészt pedig azért, hogy az emberek elgondolkozzanak a dal üzenetén és ne úgy hallgassák, mint amikor háttérzeneként jut el hozzájuk egy szupermarketben.

A számos hangzó dokumentummal színesített kiállítás végén egy fehér terem emlékezik meg 1980. december 8-ról, és itt mutatják be Raymond Depardon francia rendező rövidfilmjét, A tíz perc csend John Lennonért című munkáját. Depardon egy héttel Lennon halála után a New York-i Central Park-beli megemlékezés képeit vette filmre. A filmkockákon látható fiatalok nemcsak bálványukat, hanem a 60-as és 70-es évek utópiáit is siratják.

A kiállítást maga Yoko Ono nyitotta meg, egy békedal eléneklésével, majd egy tipikus "Yokós" ötlettel, ami feltehetően Lennonnak is tetszett volna: 365 fehér léggömböt eresztettek szélnek az ünnepség csúcspontján.

Rhythm-and-Love 

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.