New Jersey-ből költöztem Kaliforniába 1974-ben. Először egy Jesse Ed Davis nevű fazonnal zenéltem, aki játszott az első négy Taj Mahal lemezen. Jesse egyike volt Amerika legnagyobb stúdiózenészeinek (1988-ban hunyt el). Az ő szólóját hallhatjuk a Jackson Brown-féle Doctor My Eyes-on, ezen kívül a Bangladeshért rendezett jótékonysági koncerten is fellépett George Harrisonnal és Bob Dylan-nel.

A filmfelvétel első kockáin éppen Harrison cigijét gyújtja meg a Madison Square Garden színpadán. Még John Lennon első szóló lemezein is szerepelt. Ha megnézzük a Wall and Bridges, vagy a Rock N Roll Lennon lemezeket, akkor észrevehetjük, hogy Jesse nemcsak a szólógitáros volt, de a banda feje is. Ő volt Lennon zenekarának a zenei vezetője, ott állt a világ tetején. Még Rod Stewart-tal is játszott, az Atlantic Crossingon. Tényleg a legnagyobbak közé tartozott. És amikor Kaliforniába költöztem, nagy szerencsével egy bandába kerültem vele. Egy bulin találkoztunk, odaléptem hozzá, és azt mondtam: Hallottam, hogy ritmusgitárost keresel a bandádba. Én tudok játszani, és szívesen csatlakoznék. Mire ő: Szállj le rólam. Akkor más szöveggel próbálkoztam: Hozok egy csomó drogot, ha beveszel. Rendben! válaszolta. Később feltűntem a kábítószerekkel és engedtek játszani. Jesse megörült, hogy nem csak cuccot hozok, de még gitározni is tudok. Teljes értékű tag lettem.
Gary Maliber, a dobos sem volt kisebb figura, szerepelt Van Morrison: Moondance-én, és Steve Miller összes nagy slágerén.Bob Glob a basszista szintén mindenkivel játszott az iparban, most John Fogerty-vel turnézik. Egyszóval pokolian súlyos egy zenekar volt, csak az a kár, hogy Jesse nagyon elmerült a heroinban, és mivel, mint példaképre tekintettem rá, ezért én is hamar rászoktam. Három évig lőttem magam, majd 1977-ben leálltam. Egyszer és mindenkorra.
Sajnos ezután felfedeztem a kokain és az alkohol örömeit, és ezzel a párossal is lehúztam még legalább tíz évet. Nagyon, nagyon súlyos volt Közben azt gondoltam, hogy minden rendben, mert legalább nem nyomok heroint, de persze semmi sem volt rendben. Dominick Miserandino: Akkori szemmel jobbnak láttad a kokaint a heroinnál? Walter Trout: Azt hittem, hogy nem okoz függőséget. Mert amikor heroinon voltam, és elfogyott az anyag, akkor fizikailag is rosszul lettem. DM: Amikor kint éltél az utcán, nem akadt semmilyen rokon vagy barát, aki segíteni próbált volna rajtad? WT: Voltak barátaim, akik megpróbáltak felkarolni, de én nem kértem belőle. Végül egy methadon elvonón találtam magam, és lassan csökkentették az adagaimat, míg ki nem tisztultam. Ráébredtem, hogy ki kell tisztulnom. Rájöttem, hogy zenészi terveimet, vágyaimat összezúzta ez az életmód. Ebben a történetben az az igazán érdekes, hogy mielőtt Kaliforniába jöttem volna, Philadelphiában laktam, ahol egy jó nevű drogelvonó szervezet egyik tanácsadója voltam. Átmenetek, ez volt a program neve, és a heroin és más drogok használatának visszaszorítását célozta meg. DT: Úgy dolgoztál itt, hogy közben raja voltál a szeren? WT: Nem, ez még előtte történt. Fordított sorrendben haladtam. A legtöbb ember leáll a heroinnal és tanácsadó lesz. Én előbb voltam tanácsadó, és azt hagytam abba. Rövidem elmagyarázom a program működését. Olyanok jelentkezhettek hozzánk, akik drogfüggőként kerültek börtönbe. Ha képesek voltak egy évig tiszták maradni, akkor kiszabadultak. Meghatározott menete volt az eseményeknek, és mindvégig tiszta vizeletmintákat kellett produkálniuk. Aki rosszul viselkedett, azt visszaküldték a sittre. Na itt voltam én tanácsadó. Csak húszéves voltam, de gyorsított ütemben kaptam a csoportterápiás oktatást, így már hamar saját csoportokat vezettem. Én voltam az egyetlen ott dolgozó, aki nem volt pszichológus. Azért vettek fel, mert nagyon jól szerepeltem az állásinterjún. Mindez a Jefferson egyetemen zajlott, és egykettőre azon kaptam magam, hogy kőkemény gettó junkie-k gyógyterápiáját vezetem. Később saját betegeim is lettek, akikkel személyes kapcsolatot tartottam. Ha rossz mintákat mutattak, akkor figyelmeztettem őket. A második ilyen figyelmeztetés után vissza kellett menniük a börtönbe. Összefoglalva húszévesen embereket küldözgettem a rács mögé.
Jött egyszer egy tizenhét éves srác, akinek a barátnője gyereket várt, dolgozni szeretett volna, hogy eltartsa őket, de a program ezt nem tette lehetővé. Ő pedig mindenáron el akarta tartani a lányt, akiről akkoriban még nem is tudtunk. Mi mást, tehetett volna, elkezdett drogot árulni. Lebukott és őt is visszaküldtem a sittre, ahol felakasztotta magát. Miután megtudtam, idegösszeroppanást kaptam, kiléptem, és Kaliforniába mentem, hogy zenész legyek. Azt mondtam magamnak: Bd meg, ez a srác miattam ölte meg magát, ezért inkább gitáros leszek. Valójában az az átkozott program volt a hibás, ami nem hagyta, hogy munkát vállaljon. Egész nap ott kellett ülnie. DM: Ez olyan esetnek hangzik, ami egész életen át kísérti az embert. WT: Bizony. Tehát idegösszeroppanás, aztán Kalifornia. Hirtelen belecsöppentem ebbe a zenekarba, csupa híres arc közé, és azonnal rászoktam a heroinra. Itt kezdődött a zuhanás, ami csak 1987-ben ért véget. DM: Hihetetlen. Már önmagában az a gondolat is, hogy ezért lett a fickó öngyilkos. WT: Igen. Egyébként nem tudom mi lett a kislánnyal és a bébivel. Soha nem hallottunk többet róluk. DM: Időbe telhetett, míg túltetted magad ezen. WT: Sok időbe telt. A mai napig gondolok rá. Még mindig emlékszem azokra, akiken segíteni próbáltam. Nem jöttek jól ezek az élmények húszévesen. Sokszor arra gondoltam, hogy segíteni próbálok másokon, és közben tönkreteszem magam. DM: Próbáltál már számot írni erről? WT: Tulajdonképpen Volt egy lemezem 93-ban, aminek az volt a címe, hogy Transitions (Átmenetek), és volt rajta egy ilyen című szám is. Azt mondtam, hogy a változásról szól az egész, de valójában az intézet adta az ihletet. És ugye ez volt a terápiás program neve is. Erről egyébként még nem sok embernek beszéltem. 300 interjút adtam életem során, de idáig csak egy riporternek említettem, aki az LA Times-tól jött. Pedig ez indított el a pusztulás útján, ez juttatott abba a lelkiállapotba, amivel nekivágtam a zenélésnek. DM: Megtiszteltetésnek veszem, hogy nekem elmesélted, azért is mert ilyen kevesek hallották még, és azért is, mert ekkora hatással volt Rád. WT: Nem olyan sztori, amit felhoznék egy átlagos interjú alatt. Általában a zenéről és a lemezeimről beszélek, és nem megyek bele a piába és a drogozásba, de most errefelé kanyarodtunk, hát ezt is megemlítettem. DM: Ezt pont jó, mert szerintem a dalaid mellett az életed is fontos üzenetet hordoz. Személyesen is úgy érzem, tanultam valamit az elvonóprogramon történtekből. Úgy tűnik, minden mindennel összefügg. Egyik dolog okozta a másikat. Elgondolkoztam, hogy mi történ volna, ha az a srác nem akasztja fel magát? WT: Egy dolgot még hozzá kell tennem. Mialatt ott dolgoztam, folyamatosan játszottam zenekarokban, és már akkor is elkötelezett gitáros voltam. Képmutató módon éltem, mert a hétvégéken, amikor játszottunk, füvet szívtam és LSD-t fogyasztottam. Meg is fogalmaztam magamban, hogy micsoda egy kétszínű alak vagyok. Aztán azzal magyaráztam az egészet, hogy zenészként úgysem keresek egy centet sem, és nem hagyhattam ki egy ilyen jól fizető munkát. Egy ismerősömtől hallottam róla, akit nem vettek fel. Gondoltam egyet, és jelentkeztem a felvételi beszélgetésre. Visszahívtak, aztán még egyszer, és a következő pillanatban már a Jefferson egyetem igazgatójának szobájában találtam magam. Ő is kikérdezett, aztán felvettek. Csak azért vállaltam el, hogy legyen miből élnem. De legbelül már zenésznek készültem. Viszont szükségem volt valamilyen kenyérkeresetre, mert a gitározás egyelőre még semmit nem hozott. Azt gondoltam, ilyen sok pénzért megteszem, de nem voltam tisztában azzal, hogy ez a feladat valójában mekkora elkötelezettséget igényel. A fizikai munka jobb lett volna. Akkor nem kellett volna emberek életével törődnöm, ha érted mire gondolok? DM: Azt hiszem igen. Roppant érdekesnek találom, hogy egy ilyen esemény milyen változást okozott, vagy lökést adott egy folyamatnak amiről még évek múltán is számokat írsz. És el sem mondod senkinek, hogy kiről, miről szólnak ezek a dalok, csak egy másik történetet adsz elő, amivel a valóságot elfeded Ez igazán magával ragadó erejű. WT: Mindig is írtam számokat a drogfüggőkről, akiket ismertem. Az új a
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.